Még hó is jöhet, de mindenképp enyhül az idő a hét első felében

csapadék időjárás meteoroid
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Még ne tegyük el a hótaposót és a csizmákat, hiszen még az országban többfelé várható havazás, de a hét első felében mindenképp enyhülésre számíthatunk. 

A szakadozott felhőzet mellett mindenütt várható több-kevesebb napsütés vasárnap, estig a nyugati, délnyugati tájakon marad felhős az ég - olvasható az Országos Meteorológiai szolgálat előrejlézésében. Azt írják, néhol kisebb hószállingózás is lehetséges, Észak-Dunántúlon időnként megélénkül a délkeleti szél. A hőmérséklet délután -3 és +3 fok között alakul, nyugaton enyhébb lesz az idő. Késő estére általában -2 és -8 fok közé hűl le a levegő, de északkeleten, keleten -10 foknál is hidegebb lehet.

Az időkép információi szerint hétfőn még fagyos lesz a reggel, a havas, kevésbé felhős tájakon -14, -11 fok köré is csökken a hőmérséklet, de napközben már -2, +4 fokra is számíthatnak azok, akik a szabadba igyekeznek. Keleten naposabb, a Dunántúlon felhősebb, borongósabb idő valószínű. Késő délutántól délnyugatra, nyugatra kisebb havazás, fagyott eső is eshet.

Ónos eső is várható a napokban Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Kedden szükségünk lesz a csizmákra és az esernyőkre is, hiszen havazás, ónos eső, fagyott eső is előfordulhat. Napközben havas esőre, esőre egyaránt számítani kell, az északi hegycsúcsokon még havazhat. Nyugaton lélegezhetnek fel legelőször, hiszen ott szűnik meg leghamarabb a csapadék, többfelé feltámadhat a délkeleti szél. Enyhébb lesz a reggel, napközben pedig 1-6 fok közé emelkedhet a hőmérséklet.

Többfelé várható eső, havas eső szerdán délelőtt, délután viszont már csak kevés helyen lehet csapadék. Napközben 3-9 fokot mutatnak majd a hőmérők. Csütörtökön záporokkal tarkított, szeles de még enyhébb időre lehet számítani.

Gluténmentes vodka és szexjátékok is vannak a 25 millió forint értékű Oscar-csomagbanhttp://www.life.hu/news/20180304-glutenmentes-vodka-es-szexjatekok-is-vannak-a-25-millio-forint-erteku-oscar-csomagban.htmlNem titok, hogy már azok is ajándékkal távozhatnak az Oscar-gáláról, akik nem nyerik meg az aranyszobrocskát. Az ide exkluzív ajándékcsomagban olyan luxus homikat találni mint a gyémántnyaklánc vagy épp a prémium kategóriás szexjátékok. A csomag összértéke pedig 100 ezer dollár, azaz 25 millió forint. NewsOrigoEgy kínai krém teljesen eltüntette egy nő szemöldökét: videóhttp://www.life.hu/news/20180304-egy-kinai-krem-teljesen-eltuntette-egy-no-szemoldoket-video.htmlEgy brit nő az internetről rendelt egy krémet, amit rákent a szemöldökére: teljesen eltűnt.NewsOrigoVác közelében hókotróval ütközött egy autó, egy rendőr megsérült, egy nő életét vesztettehttp://www.life.hu/news/20180304-vac-kozeleben-hokotroval-utkozott-egy-auto-egy-rendor-megserult-egy-no-eletet-vesztette.htmlEgy hókotró és egy személyautó ütközött össze Vác határában szombaton éjjel. Az autóban utazók közül 2-en megsérültek, egy 30 év körüli nő pedig meghalt. Az gépkocsi egyik utasa egy rendőr. News--Fiatal magyar édesapa halt meg egy ausztriai balesetbenhttp://www.life.hu/news/20180303-fiatal-magyar-edesapa-halt-meg-egy-ausztriai-balesetben.htmlA szerencsétlenség február 15-én történt, Bécs Floridsdorf nevű városrészében. Zsolt az ütközés után pár perccel meghalt. NewsThinkstockHavazás és ónos eső: elsőfokú riasztás van érvénybenhttp://www.life.hu/news/20180302-havazas-es-onos-eso-elsofoku-riasztas-van-ervenyben.htmlHavazás és ónos eső miatt továbbra is elsőfokú riasztás van érvényben néhány megyénkben. Van, ahol hófúvás is előfordulhat. NewsFotó: Mudra László - Origo5000 éves múmiákon találtak tetoválásokat brit kutatókhttp://www.life.hu/news/20180302-5000-eves-mumiakon-talaltak-tetovalasokat-brit-kutatok.htmlBrit kutatók 5000 éves múmiákon találtak tetoválásokat, ezek pedig 1000 évvel korábbról származnak, mint ahogyan eddig datálták az első ilyen jellegű testmódosításokat. További érdekesség, hogy ekkor már nőkön és férfiakok is találtak a bőr alá festett jeleket. News

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.