Németh Lajos tavasz meteorológus időjárás hosszú hétvége előrejelzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Németh Lajos elárulta, a hétvégén szinte április végi idő lesz, de jövő hétre valamelyest visszaesik a hőmérséklet.

Németh Lajos a Széchenyi Gyógyfürdőből jelentkezett be, de nem csak azért, hogy megmutassa új, ebihalas fürdőnadrágját, hanem azért is, hogy beszámoljon róla, milyen idő vár ránk a tavasz első hónapjában.

Most jó irányba haladunk, ez már ilyen késő téli-kora tavaszi időjárás, amit megélünk még ma. De holnaptól, holnaputántól a Földközi-tenger térségéből újabb és újabb enyhe léghullámok érkeznek, ez egyelőre nedves levegő, tehát esőre kell számítani különösen a síkvidéken, de aztán a hétvégén az erős déli szél 15 fok fölötti levegőt hoz hozzánk, úgyhogy az ország déli vidékein helyenként akár 17-18, sőt, egy-két helyen 19 fok is lehet. Ízelítőt kapunk abból az időjárásból, amit április második felében, május elején szokhattunk meg. De nem tart sokáig ez a rendkívüli meleg idő, mert utána eléggé változékony, frontokkal dúsított időnk lesz." – árulta el Németh Lajos.

A meteorológus ezt követően igyekezett megjósolni, milyen idő várható a március 15-i héten.

A nagyon meleg, 19 fokos hőmérséklet után visszaállunk a 10-15 fokos hőmérsékletre. Azok az előrejelzések, amelyek ma készültek a hosszú hétvére azt adják, hogy fázni nem fogunk. Csütörtökön, 15-én ugyan számottevő csapadék nem lesz, de valamikor, szombat-vasárnap ismét esősebbre fordul az idő. De ez még messze van." – mondta.

Ganxsta Zolee beszólt Szentpéteri Csillának: „Menjél vissza a kolostorba!"http://www.life.hu/sztarok/20180306-ganxsta-zolee-beszolt-szentpeteri-csillanak.htmlAz idei A Dal nagy vihart kavart a zenészek és művészek között: Szentpéteri Csilla durván beszólt a győztes együttesnek, Ganxsta Zolee meg Szentpéteri Csillának. TV + Sztárok--Amerikában él Tahi Tóth László féltestvére, nem tud eljönni a temetésrehttp://www.life.hu/sztarok/20180306-amerikaban-el-tahi-toth-laszlo-feltestvere-nem-tud-eljonni-a-temetesre.htmlKiderült, Tahi Tóth László édesapjának még az első szerelmétől született egy gyermeke. Tom jóban volt féltestvérével, de a temetésre nem tud hazautazni Amerikából. TV + SztárokFotó: Mudra László - OrigoNádai Anikót mindig segíti exe: sokat vigyáz a kisfiukrahttp://www.life.hu/sztarok/20180306-nadai-anikot-mindig-segiti-exe-sokat-vigyaz-a-kisfiura.htmlNádai Anikó egyedül neveli a gyermekét, Patrikot, de szerencsére van segítsége: anyukáján kívül kisfiának apja is mindig ott van, ha kell. TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - OrigoBorbély Alexandra már ajánlatot is kapott Hollywoodtólhttp://www.life.hu/sztarok/20180306-borbely-alexandra-mar-ajanlatot-is-kapott-hollywoodtol.htmlSajnos nem nyerte meg a Testről és lélekről a legjobb idegen nyelvű filmnek járó díjat, de már a jelölés is óriási büszkeség, és nagy eredmény. Borbély Alexandra biztosan profitál belőle, a hírek szerint ugyanis már meg is kereste őt néhány ügynök. TV + Sztárok--Nincs pénze a Neoton egykori énekesnőjének, Pál Évának: új zenekart alapítanahttp://www.life.hu/sztarok/20180306-nincs-penze-a-neoton-egykori-enekesnojenek-pal-evanak.htmlA Neoton egykori alapító tagja és énekesnője, Pál Éva komoly anyagi nehézségekkel küzd: fűteni is alig tudott a télen. Elhatározta, ez így nem mehet tovább és úgy döntött, új Neotont alakít. TV + Sztárok--Nincs pénze a Neoton egykori énekesnőjének, Pál Évának: új zenekart alapítanahttp://www.life.hu/sztarok/20180306-nincs-penze-a-neoton-egykori-enekesnojenek-pal-evanak.htmlA Neoton egykori alapító tagja és énekesnője, Pál Éva komoly anyagi nehézségekkel küzd: fűteni is alig tudott a télen. Elhatározta, ez így nem mehet tovább és úgy döntött, új Neotont alakít. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.