A mezőfalvi nőt meggyilkoló férfit holttest nélkül is elítélhetik, talán VV Fanni ügyében is van remény

Forrás: RTL Sajtóklub -
gyilkosság halál Novozánszki Fanni rendőrség börtön tragédia nyomozás bíróság ítélet VV Fanni
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
15 év fegyházra ítélte a bíróság azt a férfit, aki 2010-ben megölt egy mezőfalni nőt. A holttest nem került elő az eljárás során, talán ez a tény jelenthet reményt Novozánszki Fanni meggyilkolásának ügyében is, ugyanis még az ő holttestét sem találták meg. 

Novozánszki Fanni, azaz VV Fanni holtteste még mindig nem került elő, a rendőrség először eltűnt személy ügyében nyomozott, mára azonban gyilkosság nyomozás lett az ügyből.

A bíróság szerdán ítélte el azt a férfit, aki előre kitervelten, nyereségvágyból ölt meg egy mezőfalvi nőt 2010-ben. 15 évet kapott nem jogerősen. Ebben az ügyben sem került elő a holttest, a bíróság mégis ítéletet tudott hozni, ez adhat reményt Fanni hozzátartozóinak is.

Novozánszki Fanni holtteste még mindig nem került elő Forrás: RTL Sajtóklub

Az origo idézte Borbély Zoltán ügyvéd szavait, aki elmondta, hogy elvi okokból nem kizárható, hogy elítéljenek valakit gyilkosságért holttest nélkül is, ehhez azonban minden más bizonyítéknak zárt láncot kell alkotnia.

Veszélyes aszteroida közelít a Föld feléhttp://www.life.hu/news/20180307-aszteroida-kozelit-a-fold-fele.htmlHatalmas aszteroida halad el a Föld mellett ma a NASA szerint, ráadásul a veszélyzónában vagyunk. NewsOrigoA hullaházban derült ki, hogy a halottnak hitt férfi még élhttp://www.life.hu/news/20180307-a-hullahazban-derult-ki-hogy-a-halott-meg-el.htmlSokkolta a temetkezési vállalat munkatársait, amikor rájöttek, hogy a férfi, akit temetni vittek, még él. News--Eltűnt otthonából a 9 éves Borbély Zoltán Debrecenbenhttp://www.life.hu/news/20180307-eltunt-otthonabol-egy-9-eves-kisfiu-debrecenben.htmlA kilencéves kisfiú, Borbély Zoltán március 6-án, kedden tűnt el debreceni otthonából, azóta senki nem látta. Nagy erőkkel keresi a rendőrség, de egyelőre nem akadtak a nyomára. Aki tud, segítsen! NewsOrigoMeghalt a 38 éves magyar teniszező, Scheiling Nikoletta http://www.life.hu/news/20180307-meghalt-a-38-eves-magyar-teniszezo-scheiling-nikoletta.htmlFérje, két gyermeke, szülei, testvérei, keresztlánya gyászolja Scheiling Nikolettát, akit március 10-én, 12.45-kor a Rákoskeresztúri Új Köztemetőben helyeznek végső nyugalomra. News--Riasztást adott ki az OMSZ ónos eső miatthttp://www.life.hu/news/20180307-riasztast-adott-ki-az-omsz-onos-eso-miatt-idojaras.htmlBár a hideg enyhült, most ónos eső keseríti meg az életünket. NewsOrigo26 év után találták meg Stephanie Drews gyilkosát (18+)http://www.life.hu/news/20180306-stephanie-drews-gyilkosat-26-ev-utan-talaltak-meg.html26 év után kattant a bilincs Stephanie Drews gyilkosának csuklóján. A kislányt 10 évesen ölték meg a német fővárosban, de a tettest csak a napokban sikerült megtalálni. Egy 65 éves kamionsofőrt tartóztattak le. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.