Meztelen takarítónőként dolgozik a háromgyermekes anya, Sia Rodney

Forrás: Thinkstock -
Anglia pucér meztelen takarítónő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Fitneszedzője javaslatára jelentkezett egy meztelen takarítónőket kereső céghez a 28 éves Sia Rodney, és megtalálta álmai munkáját. Ő ugyanis imád meztelenkedni, és így még pénzt is keres vele, óránként körülbelül 16 ezer forintnak megfelelő összeget!

A háromgyermekes édesanya ugyan takarítónőként dolgozik, de nem hétköznapi módon. Sia Rodney ugyanis meztelenül suvickol ja tisztára a kuncsaftok otthonát, ezzel pedig óránként körülbelül 16 ezer forintot keres. Az angliai anya edzője segítségével talált rá álomállására, a férfi szerint ugyanis nagyon keményen dolgozott testén az elmúlt időszakban, így ideje megmutatni, meddig is jutott.

Sia felvillanyozódott a munka gondolatától, de tartott tőle, hogy párja nem lesz annyira elragadtatva tőle, a legnagyobb meglepetésére azonban támogatta a jelentkezését.

Azt mondta, illik hozzám, mert a házban folyton meztelen vagyok, így legalább megfizetnek érte"

Meztelen takarítónőként dolgozik egy háromgyermekes anya Forrás: Thinkstock

A cégnek természetesen szigorú szabályai vannak, amiket egytől egyig be kell tartani. Semmilyen szexuális szolgáltatást nem ajánlhat fel sem az ügyfél, sem a takarító, nincs semmilyen testi érintkezés, és csak az ügynökségen, vagyis a Naturalist Cleaneren keresztül foglalhatóak le a meztelen tisztítók. A takarítók fotózása vagy videózása is szigorúan tilos! Eddig Siának még egyetlen klienssel sem volt gondja.

Amikor először megyek valahová, néha úgy érzem, azért kérdeznek a szabályokról, mert feszegetni akarják a határokat,

News.com

Időjárás: megérkezett a tavaszias meleg és a napsütéshttp://www.life.hu/news/20180404-idojaras-megerkezett-a-tavaszias-meleg-es-a-napsutes.htmlA fagyos hideg és az esős, szeles idő után örülhetünk, ugyanis valóban megérkezett a tavasz: a héten napsütés és kellemes idő vár mindenkire. News--Nem találja a megfelelő Kent a világ legidősebb élő Barbie babájahttp://www.life.hu/news/20180403-nem-talalja-a-megfelelo-kent-a-vilag-legidosebb-elo-barbie-babaja.htmlMagányos és hatalmas elvárásai vannak a férfiakkal szemben a világ legidősebb élő Barbie babájának. A 47 éves Rachel Evans azt mondja, hogy külseje nem egy befejezett mű, akár 80 évesen is hajlandó lesz kés alá feküdni. A legfontosabb számára most azonban az, hogy megtalálja a megfelelő Kent. News--Szigorú szabályok: szavak, amiket nem használhatnak a királyi családbanhttp://www.life.hu/news/20180403-szigoru-szabalyok-szavak-amiket-nem-hasznalhatnak-a-kiralyi-csaladban.htmlA brit királyi család tagjainak szigorú szabályokat kell betartania a mindennapokban is. Egyáltalán nem irigyeljük Meghan Markle-t, akinek mindezeket pár hónap alatt kell elsajátítania. Talán nem is gondolnánk, de már a legegyszerűbbnek tűnő szavakkal is csínján kell bánni. Nézzük, melyek azok a kifejezések, amelyeket egyáltalán nem használnak a királyi családban! News--Agyonlőtte barátját egy nő: videóra is vették a véletlen tragédiát: videó (18+)http://www.life.hu/news/20180403-agyonlotte-baratjat-egy-no-videora-is-vettek-a-veletlen-tragediat-video.htmlTragédia: fejbe lőtte barátját a nő, véletlenül... News--Az utcán taposott agyon egy férfit az elefánt (18+)http://www.life.hu/news/20180403-az-utcan-taposott-agyon-egy-ferfit-az-elefant.htmlSzörnyű videó került fel az internetre Indiából: egy férfit az utcán tapos meg egy elefánt. News--KERO megszólalt a zaklatási vádak után: elmondta, miben hibázotthttp://www.life.hu/news/20180403-kero-megszolalt-a-zaklatasi-vadak-utan-elmondta-miben-hibazott.htmlKerényi Miklós Gábort zaklatással vádolták, ami miatt távozni kényszerült az Operettszínház éléről. A botrányok utáni hosszú hallgatást azonban most megtörte a rendező, és elmondta, miben hibázott, és milyen jogi lépésekre készül. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.