Újabb nyom VV Fanni ügyében: a csatornarendszerben keringhet a lány holtteste

holttest ügyvéd csatornarendszer VV Fanni
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hetek óta nem hallhattunk új információt Novozánszki Fanni eltűnéséről. A Bors azonban most megtudta, hogy a gyanúsított B. László egy csatornában rejthette el a lány holttestét.

Mint azt megírtuk, VV Fanni feltételezett gyilkosa, B. László megbukott a hazugságvizsgálaton. Az azonban eddig nem derült ki, hogy milyen kérdéseknél mutatott kilengést a műszer. A Bors szerint kulcsfontosságú dolgokban hazudhatott a dunaújvárosi férfi. Dr. Licy József, a lány családjának ügyvédje azonban azt mondja, hogy a feltételezett gyilkos egy csatornába rejthette a testet.

"Mindenféle kérdést feltettek a gyanúsítottnak, ami az üggyel összefüggésbe hozható, így nyilván az a kérdés is elhangzott, hogy hol található Fanni holtteste. Olyan válaszlehetőségekkel, mint például földben, vízben, levegőben" - mondta Lichy a lapnak, aki úgy tudja, hogy a hazugságvizsgáló a víznél jelzett erősebben. Ezt igazolja az is, hogy két hete nagy erőkkel kutattak a Dunában Dunaújvárosnál, ahol a gyanúsított férfi lakik, és a bérelt autó GPS jelei is ide vezetnek.

Tartanak attól, hogy VV Fanni holtteste a csatornarendszerben kering Forrás: Origo

"A múlt hét előtti héten hatalmas keresés volt Dunaújvárosban. Az ország összes búvárja oda volt irányítva, és két napon át, a Duna teljes ottani szakaszát átfésülték. Nyilván, egy konkrét adat alapján dolgozták ki a lehetséges helyszínt. Nagyon tartunk attól a lehetőségtől, hogy a gyanúsított éjjel fogott egy ácskapcsot és egy sötét mellékutcában, ahol nincs kamera, felemelte a 40 ezer budapesti aknafedél közül az egyiket, és belecsúsztatta a lányt, majd visszazárta azt. Ha ez így történt, Fanni teste belekerült egy 600 km hosszú, tekergős rendszer áramlásába és ott kering valahol" - tette hozzá az ügyvéd, aki szerint az sem elképzelhetetlen, hogy egy elhagyatott kútban rejtette el B. László Fanni holttestét.

Újabb nyom VV Fanni ügyében: a csatornarendszerben keringhet a lány holttestehttp://www.life.hu/sztarok/20180507-ujabb-nyom-vv-fanni-ugyeben-a-csatornarendszerben-keringhet-a-lany-holtteste.htmlHetek óta nem hallhattunk új információt Novozánszki Fanni eltűnéséről. A Bors azonban most megtudta, hogy a gyanúsított B. László egy csatornában rejthette el a lány holttestét.TV + SztárokÓriásiak lettek Horváth Éva mellei: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180505-oriasiak-lettek-horvath-eva-mellei-foto.htmlA modell teste igencsak megváltozott, mióta édesanya lett. TV + SztárokOrigoTóth Andi és Rippel Feri esett ki A Nagy Duett mai élő adásábólhttp://www.life.hu/sztarok/20180506-toth-andi-es-rippel-feri-esett-ki-a-nagy-duett-mai-elo-adasabol.htmlA Nagy Duett 4. adásából Tóth Andi és Rippel Feri párosa esett ki, ők nem folytathatják tovább. TV + SztárokOrigoMegyeri Csilla úgy véli, előző életében kutya volthttp://www.life.hu/sztarok/20180506-megyeri-csilla-ugy-veli-elozo-eleteben-kutya-volt.htmlMegyeri Csilla ezúttal előző életéről mesélt. TV + SztárokOrigoKasza Tibi a kórházban köszöntötte ma édesanyját: élő adásban, megrendülve mesélt rólahttp://www.life.hu/sztarok/20180506-kasza-tibi-a-korhazban-koszontotte-ma-edesanyjat-elo-adasban-megrendulve-meselt-rola.htmlKasza Tibi bohóc oldalát nap mint nap láthatjuk, ám mély érzéseiről csak ritkán mesél.TV + SztárokOrigoBalázs Andi és Horváth Tamás édesanyjuknak énekeltek, akik már nem lehetnek velükhttp://www.life.hu/sztarok/20180506-balazs-andi-es-horvath-tamas-edesanyjuknak-enekeltek.htmlHorváth Tamás és Balázs Andi is elvesztették az édesanyjukat, így az anyák napi adásban nekik énekeltek. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.