Ezek a legveszélyesebb munkahelyek Magyarországon

Fotó: Szabó Gábor - Origo -
veszélyes munkahely sérülés baleset Magyarország
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rangsorba állították Magyarországon a munkahelyeket, méghozzá veszélyességük szerint az alapján, hogy mennyi baleset történt a cégeknél.

Ebben az évben április 7-ig összesen 4541 munkabalesetet regisztráltak 19 halálos, 9 súlyos csonkolásos, 36 súlyos és 52 csonkolásos, melyek miatt 17 millió forintnyi bírságot kaptak a cégek. Ezek alapján pedig felállították a legveszélyesebb körzeteket, munkahelyeket, és az is kiderült, hogy mely korosztály sérül meg a legtöbbször - írja a napi.hu.

A legtöbb baleset Budapesten történt, hiszen itt van a legtöbb foglalkoztatott, a második helyen Győr-Moson-Sopron megye áll, itt már csak mintegy feleannyi szerencsétlenség történt. A lista végén Tolna megye áll 72 munkabalesettel.

Ezek a legveszélyesebb munkahelyek - Képünk illusztráció Fotó: Szabó Gábor - Origo

A középvállalkozásoknál 1561 balesetet regisztráltak az első negyedévben. A kisvállalatoknál 1273-at, az 500 főnél több embert foglalkoztató cégeknél 755-öt, a mikrovállalkozásoknál pedig 463-at.
A legveszélyeztetettebb életkorúak a 45-54 közöttiek voltak, utánuk jöttek a 35-44 év közöttiek és a 24-35 év közöttiek.

Iparági bontás szerint sorrendben:

  1. Feldolgozóipar (gépiparral együtt): 1874 munkabaleset
  2. Szállítás, raktározás: 535
  3. Kereskedelem, gépjárműjavítás: 483
  4. Igazgatás, oktatás: 430 (ebből az oktatás 207, és 3 a súlyos csonkolás)
  5. Egészségügy: 336
  6. Kiskereskedelem: 302
  7. Közúti jármű gyártás: 273
  8. Élelmiszergyártás: 259
  9. Gumi- és műanyag termékek gyártása: 186
  10. Hulladékgyűjtés: 130
  11. Építőipar:132
  12. Mzőgazdaság: 113
  13. Vendéglátás: 111
  14. Textíliák gyártása: 33
  15. Biztonsági, nyomozói munka: 28
  16. Lábbeli előállítása: 16
  17. Gyógyszergyártás: 11
  18. Ruházat gyártása: 10
Viharos, ám meleg lesz a vasárnap időjárásahttp://www.life.hu/news/20180603-viharos-am-meleg-lesz-a-vasarnap-idojarasa.htmlAz Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú riasztást adott ki a felhőszakadás miatt Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyére. NewsOrigoHétvégi időjárás: jégesőre és napsütésre is számítanunk kellhttp://www.life.hu/news/20180602-hetvegi-idojaras-jegesore-es-napsutesre-is-szamitanunk-kell.htmlAz ország több megyéjére figyelmeztetést adott ki az Országot Meteorológiai Szolgálat, a napsütés mellett nagyobb széllökésekre, zivatarokra és jégesőre is lehet számítani. NewsOrigoDiana hercegné kézzel írt levelét árverezik elhttp://www.life.hu/news/20180601-diana-hercegne-kezzel-irt-levelet-arverezik-el.htmlElárverezik Diana hercegné egy kézzel írott levelét, amit még 1990-ben írt Bruce Oldfieldnek divattervezőnek és partnerének, Anita Richardsonnak. News--Szépségversenyeken, milliókból növelte meg lánya önbizalmát az édesanyahttp://www.life.hu/news/20180601-szepsegversenyeken-milliokbol-novelte-meg-lanya-onbizalmat-az-edesanya.htmlElképesztő összegeket költött egy édesanya arra, hogy növelje lánya önbizalmát. Azt mondja, hogy az elköltött pénz megérte, hiszen látja, hogyan lánya mosolyog a színpadon. News--A 106 éves nő elárulta hosszú életének meglepő titkáthttp://www.life.hu/news/20180601-a-106-eves-no-elarulta-hosszu-eletenek-meglepo-titkat.htmlMadeline Dye már 106 éves, abban az évben született, amikor elsüllyedt a Titanic. Most pedig azt is elárulta, hogy mi az, ami ilyen hosszú ideig megtartotta boldogságban. News--Újabb felvételt készítettek a Loch Ness-i szörnyről: videóhttp://www.life.hu/news/20180601-ujabb-felvetelt-keszitettek-a-loch-nessi-szornyrol-video.htmlEgy Donegal élő férfi ékszített újabb, igencsak hosszú felvételeket, úgy véli, a képsorokon a Loch Ness-i szörny látható. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.