Egyes vonatok ismét a Déli pályaudvarról indulnak, de továbbra is vannak korlátozások

forgalom korlátozás Déli pályaudvar vonat vasút MÁV
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egyes vonatok ismét a Déli pályaudvarról indulnak, de továbbra is vannak korlátozások, emiatt jelentős késésekre kell készülni - közölte a Mávinform kedden kora este az MTI-vel.

Korábban azt közölték: a budapesti Déli pályaudvaron tolatás közben kisiklott egy motorvonat és megdöntötte a felsővezeték-tartó oszlopot. Emiatt szüneteltették a vonatközlekedést.
Legfrissebb közleményük szerint hat órától részlegesen közlekedhetnek a vonatok a Déli pályaudvar és Kelenföld között. A nagykanizsai, keszthelyi, tapolcai, zalaegerszegi és szombathelyi távolsági vonatok ismét a Déliből indulnak, de a főváros felé csak Kelenföldig közlekednek. A pusztaszabolcsi, dunaújvárosi és a székesfehérvári elővárosi vonatok a Déli helyett ugyancsak Kelenföld állomásra érkeznek és onnan indulnak vissza a végállomásukra.

Az érintett dunántúli vonatok a helyreállításig jelentős, 20-60, esetenként 60-90 perces késésekkel közlekednek.

A Mávinform azt kéri az utazóktól, hogy indulás előtt tájékozódjanak az állomásokon az információs szolgálatoknál, továbbá a MÁV-csoport honlapján, illetve a Vonatinfón. Mobiltelefonról a Vonatinfó applikáción keresztül is elérhetők az ezzel kapcsolatos információk, tájékozódni lehet továbbá a MÁVDIREKT információs szolgálatánál is.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.