Erre kattintanak a magyarok: pikáns történetek, érdekes történelem, sztárpárok

sztárpár intim pikáns
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Végre kiderült, hogy mi érdekli a magyar olvasókat. Az interneten leginkább az erotika és az intimitás, a meghökkentő történelmi sztorik, valamint a hazai hírességek szerelmi kapcsolataira kattintanak.

A hazai fejlesztésű Filter.hu egy cikkeket rendszerező platform, melynek felméréséből most kiderült, hogy mi is érdekli igazán a magyar olvasókat. Kiderült, hogy az interneten elsősorban az erotikus történetekre, az érdekes történelmi sztorikra, és a magyar sztárpárok kapcsolatának alakulására kattintanak a leggtöbben.

Az erotikára kattintanak a legtöbben "Forrás: Thinkstock "

Az intimitással foglalkozó anyagok az egyik legolvasottabbak,

a témában található közel tízezer cikkre eddig összesen

több mint 2,5 milliószor kattintottak a hírgyűjtő felületén.

A látogatókat leginkább az első randi után kalandok; a harmincas párok szexuális tanácsai, illetve a brazil futballcsillag, Neymar feleségének pikáns brazil tévésorozatbeli jelenetei érdekelték. Az érzékiség története sem hagyja hidegen az olvasókat: sokan kattintottak az erényöv kultúrtörténetéről szóló áttekintésre, illetve Zichy Mihály 19. századi erotikus rajzaira is.

Az érdekes történelem hasonlóan népszerű az olvasók körében

a gyűjtőoldal adatbázisában szereplő, mintegy 6700 történelmi sztorit és érdekességet közel 2 milliószor látták. Sokan olvastak arról, mi történt Ötzi, az Alpokban megtalált 5300 éves ember utolsó két napján, vagy arról, hogyan zajlott az egykori NDK-ban az állami szinten szervezett doppingolás, amely több tízezer sportoló egészségét tette tönkre.

Rengeteg olvasót érdekelt, hogy a 19. században a szülők hogyan dolgozták fel – fotókon – a gyermekük elvesztése miatt érzett gyászt:

sokszor portréjuk mellé montázsolták az elhunyt gyermek elhomályosított alakját, jelképezve, hogy a megboldogult lelke még jelen van. A legnépszerűbb történelmi cikkek közül kettő is a Habsburg-dinasztiával foglalkozik: az egyik azt mutatja be, hogyan vezettek az uralkodóház spanyol ágának belterjes, rokoni házasságai végül a dinasztia bukásához, de sokan olvasták el az utolsó magyar király, IV. Károly és Zita királyné sírig tartó szerelmének történetét is.

A hírességek kapcsolatai, szakításai mindig hálás beszédtémát jelentenek,

ennek köszönhető, hogy ebben a témában a közel 9 ezer összegyűjtött hírre eddig ugyancsak több mint 1,9 millióan kattintottak.

Inkább a magyar sztárok iránt érdeklődnek a hazai olvasók:

a legtöbbször kattintott cikkek Zacher Gábor új párjával, Steiner Kristóf új házasságával, illetve Sarka Kata randizási szokásaival foglalkoznak, de még mindig sokakat érdekel Hosszú Katinka és Shane Tusup szakítása is. A legnépszerűbb cikk, amely külföldi sztárokkal foglalkozik, a Trónok harca két sztárja, Kit Harington és Rose Leslie esküvőjéről szól.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.