Szülés után vesztette életét egy borsodi édesanya

Forrás: http://drpatrickomalley.com -
édesanya halál szülés kórház komplikáció
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Harmadik gyermeke születése után tavaly augusztusban elhunyt egy borsodi édesanya. Az asszony párja most könnyek között emlékezett vissza rá, hogyan történt a tragédia.

Tavaly nyár végén szülte meg harmadik gyermekét Bea, a szülés után azonban komplikációk léptek fel.

Első közös fiunk született meg tavaly, augusztus 26-án. A szülés alatt minden rendben zajlott, ám Bea méhfalán volt egy kis repedés utána. Vérzett, ezt elállították, de egy óra múlva ismét elkezdett szivárogni a vér. A vérzés miatt kapott egy bizonyos gyógyszert, amelynek beadása után előírás a beteg szigorú megfigyelése. A mellékhatások szinte rendre úgy jelentkeztek, ahogy a papíron voltak, csakhogy az orvosi felügyelet és megfigyelés elmaradt. Hiába szóltam, hogy gyermekünk anyja nem kap levegőt, csak azt mondták, hogy most szült, ne csodálkozzak" – nyilatkozta az asszony férje, Roland a Blikknek.

Szülés után hunyt el az édesanya Forrás: http://drpatrickomalley.com

A gyógyszer beadása után fél órával leállt az édesanya szíve és összeomlott a keringése. Próbálták többször is újraéleszteni az orvosok, de nem jártak sikerrel.

A férfi azóta kárigényt adott be a kórháznak. Ügyvédje és a szakértői vélemény szerint is egyértelmű műhiba történt. Dr. Ábrahám László elmondta, hogy kellő figyelemmel az édesanya megmenthető lett volna.

A lap kereste a kórházat, hogy elismerik-e a felelősségüket az ügyben, de nem reagáltak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.