felvételi ponthatár 2018 felsőoktatási intézmény
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Több mintt 100 ezer diák várta a szerda este 8 órát, amikor is kihirdették az idei felvételi ponthatárokat.

A felvi.hu oldalán olvashattuk először az idei, azaz a 2018-as felvételi ponthatárokat. 108 ezer diák várta lélegzetvisszafojtva, melyik egyetemre illetve főiskolára vették fel.

A ponthatárokat a felsőoktatási intézmények az Oktatási Hivatal (OH) közreműködésével, az OH informatikai algoritmusával határozták meg, az eredményeket pedig az intézmények vezetői hagyták jóvá. A pontszámok annál magasabbak lettek, minél többen jelentkeztek egy bizonyos szakra.

diák Nem sikerült az egyetemi, főiskolai felvételi? – Ne add fel! Forrás: Shutterstock

Íme a 2018-as felvételi ponthatárok, amit ITT nézhetsz meg.

Magyarok is nyaralnak Görögországban: nyilatkoztak az erdőtűzrőlhttp://www.life.hu/news/20180725-magyarok-is-nyaralnak-gorogorszagban-nyilatkoztak-az-erdotuzrol.htmlLegkevesebb 74 ember halt meg a görög erdőtüzekben, és egyre több a sérült. Magyarok is tartózkodnak kint. News--Szabadult a börtönből Marian Cozma haláláért elítélt Sz. Ivánhttp://www.life.hu/news/20180725-szabadult-a-bortonbol-marian-cozma-halalaert-elitelt-sz-ivan.htmlValószínűleg jó magaviselete miatt sokkal hamarabb szabadul a Marian Cozma haláláért felelős egyik férfi, Sz. Iván. News--Japánban tombol a hőség: 80 ember halálát okozta a meleg http://www.life.hu/news/20180724-japanban-tombol-a-hoseg-80-ember-halalat-okozta-a-meleg-japanbanv.htmlMég árnyékban is 35 fok körüli a hőmérséklet Japánban. A brutális meleg három hét alatt 80 ember halálát okozta, több tízezren pedig kórházba kerültek. NewsOrigoBelecsapott a villám a nőbe, most elmesélte, milyen volthttp://www.life.hu/news/20180724-belecsapott-a-villam-a-nobe-most-elmeselte-milyen-volt.htmlEgy éve csapott bele a villám egy magyar nőbe. Szerencsére túlélte az esetet és most elmesélte, mit érzett akkor. NewsOrigoAkár a Baywatchban: így pózolnak a balatoni vízimentőkhttp://www.life.hu/news/20180723-akar-a-baywatchban-igy-pozolnak-a-balatoni-vizimentok.htmlMegvillantották szexi oldalukat a balatoni vízimentők, akik most bebizonyították, hogy nem csak tehetségesek, hanem szépek is. News--Szökésben a magyar nő, aki férjével együtt ölt meg egy férfithttp://www.life.hu/news/20180722-szokesben-a-magyar-no-aki-ferjevel-egyutt-olt-meg-egy-ferfit.htmlSzökésben van Szabó Sándorné Zsuzsa, aki évekkel ezelőtt férjével együtt megölt egy férfit Görögországban. NewsThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.