Ezért nem beszél a rendőrség a soroksári gyilkosságról: két elkövető lehetett

Forrás: Shutterstock -
gyilkosság soroksári gyilkos rendőrség elkövető
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A rendőrség már nyomoz a soroksári gyilkosság ügyében az új információk birtokában, de információt erről egyelőre nem szolgáltattak: végre kiderült az is, hogy miért. 

Újabb információk kerültek a rendőrség birtokába a soroksári gyilkosságról, és a hírek szerint már rég el is indultak ezen a nyomon. Elvileg már DNS-mintát is szereztek a feltételezett elkövető egy rokonától - mivel a lehetséges gyanúsított öngyilkos lett -, de a nyilvánosság számára még nem szolgáltattak információt az ügy állásáról.

A soroksári gyilkosságot két ember követhette el - Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

"A nyomozók már hónapokkal ezelőtt hozzájutottak a lehetséges tettes DNS-mintájához, mégpedig az édesanyjától" - mondta a Ripostnak a lehetséges koronatanú, az az asszony, aki állítja: az ő volt párja, egy ipari alpinista szigetelőmunkás gyilkolta meg a soroksári futónőt. "Közel negyed éve várunk az eredményekre..." - mondta a DNS-mintákról a meggyilkolt nő férje. Az is kiderült, hogy valószínűleg két tettesre gyanakszik a rendőrség, ezért nem mondanak semmit. A nő minden erejével védekezett, egy ember nem tudott volna elbánni vele, egy elkövető kevés lett volna ahhoz, hogy speciális csomókkal le meg tudja kötözni.

Időjárás: az év eddigi legmelegebb hete jönhttp://www.life.hu/news/20180806-idojaras-az-ev-eddigi-legmelegebb-hete-jon.htmlFolytatódik a nagy meleg, ez a hét sem hoz enyhülést, sőt, még nagyobb lesz a forróság.News--A meggyilkolt családsegítő, Sz. Mária apja magát vádoljahttp://www.life.hu/news/20180806-a-meggyilkolt-csaladsegito-sz-maria-apja-magat-vadolja.htmlZsinórral fojtogatta saját otthonában a kapuvári családsegítőt volt szerelme. Mire a nő édesapja hazaért, már eszméletlen állapotban volt, később pedig meghalt a kórházban. Az apa magát is hibáztatja. NewsOrigoA geológus elárulta, mi okozza az egyre nagyobb hőségethttp://www.life.hu/news/20180806-a-geologus-elarulta-mi-okozza-az-egyre-nagyobb-hoseget.htmlA globális felmelegedés okozza az egyre nagyobb hőséget - mondta Juhász Árpád geológus vasárnap az M1 aktuális csatornán.News--Összeomlott a börtönben a VV Fanni-ügy gyanúsítottja, B. László: ezérthttp://www.life.hu/news/20180806-osszeomlott-a-bortonben-a-vv-fanniugy-gyanusitottja-b-laszlo-ezert.htmlPár év börtönre már felkészült B. László, akit Novozánszki Fanni meggyilkolásával vádolnak, azonban a hír, hogy gyilkossággal vádolják, nagyon megviselte. Összeomlott attól, hogy évtizedeket is a rács mögött tölthet.News--Levágta lábáról a nyomkövetőt a Dózsa György úti gázolóhttp://www.life.hu/news/20180806-levagta-labarol-a-nyomkovetot-a-dozs-gyorgy-uti-gazolo.htmlMegszabadulhatott nyomkövetőjétől M. Richárd, a Dózsa György úti gázoló - igaz csak rövid időre. News--Időjárás: sosem látott hőség zúdul Európárahttp://www.life.hu/news/20180806-idojaras-sosem-latott-hoseg-zudul-europara.htmlSoha nem látott hőség jöhet, akár 50 fokos extrém meleg is lehet Dél-Spanyolországban, ott már halálos áldozata is van a hőségnek. Ezzel pedig az európai melegrekord is megdőlhet. De nemcsak a déli országokban, hanem egész Európában tombol a kánikula. Több helyen a szárazság és a forróság miatt felkészültek bozóttüzekre is. A városokban akkora a forróság, hogy szinte lehetetlen enyhülést találni.News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.