Megdöbbentek a nővérek, amikor elolvasták szüleik szerelmes leveleit

Forrás: Thinkstock -
szülők szerelmes levél levél testvérek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Három lánytestvér megtalálta az elhunyt szülők évekkel ezelőtt írt szerelmes leveleit. Felbontották, és igen meglepő dolgokat olvastak bennük...

Megható dolog történt három brit lánytestvérrel: szüleik halála után pár évvel megtalálták az 1960-as évekből származó szerelmes leveleiket. Az édesapjuknak ugyanis azokban az években távol a szerelmétől, Londonban kellett dolgoznia egy ideig.

A testvérek izgatottan bontották fel a leveleket, abban a hitben voltak, hogy romantikus, szívhez szóló sorokat olvasnak majd, de nagyot tévedtek. Az üzenek tele voltak pajzán szavakkal, és utalásokkal azzal kapcsolatban, hogy mit is csinálnának az ágyban egymással, ha együtt lehetnének.

A lányok nagyon elpirultak az olvasottakon, de azért így is jól esett olvasniuk, hogy szüleik ennyire szerették egymást - számolt be róla a Mirror.

A kép csak illusztráció Forrás: Thinkstock
Sean Penn és 21 évvel fiatalabb barátnője Hawaiin nyaralnakhttp://www.life.hu/sztarok/20180814-sean-penn-es-21-evvel-fiatalabb-baratnoje-hawaiin-nyaralnak.htmlAz 57 éves Sean Penn láthatóan rendkívül boldog fiatal barátnője mellett: együtt élvezték a csodálatos tengerpartot Hawaiin. TV + Sztárok--Nádai Anikó és Puskás Peti lesznek a ValóVilág 9 műsorvezetőihttp://www.life.hu/sztarok/20180814-nadai-aniko-es-puskas-peti-lesznek-a-valovilag-9-musorvezetoi-rtl-klub.htmlNádai Anikó és Puskás Peti lesznek a ValóVilág új szériájának műsorvezetői. TV + SztárokOrigoPásztor Anna kiakasztotta közönségét: meztelen modellt állított színpadra (18+)http://www.life.hu/sztarok/20180814-pasztor-anna-kiakasztotta-kozonseget-meztelen-modellt-allitott-szinpadra.htmlPásztor Anna arról híres, hogy szeret polgárpukkasztó lenni, legutóbbi koncertjén sem hazudtolta meg magát: meztelen modellt állított színpadra gázálarcban. TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - OrigoSzakértők úgy vélik, remek királyné válik Camilla hercegnébőlhttp://www.life.hu/sztarok/20180814-szakertok-ugy-velik-remek-kiralyne-valik-camilla-hercegnebol.htmlA királynő korábbi sajtósa elárulta, szerinte nagyszerű királyné lesz Károly herceg feleségéből, Camillából. TV + Sztárok--Így buliznak a magyar sztárok a Sziget Fesztiválonhttp://www.life.hu/sztarok/20180813-igy-buliznak-a-magyar-sztarok-a-sziget-fesztivalon.htmlA magyar celebvilág is a Sziget Fesztiválon múlatja az időt, élményeikről pedig a közösségi oldalaikat is teleposztolják. Iszak Eszter például azt is a követőivel szavaztatta meg, hogy ellátogasson-e a fesztiválra. TV + SztárokOrigoNői sztárok, akik terhesen forgattak, de fogalmunk sem volt róla: Gal Gadottól Reese Witherspoonighttp://www.life.hu/sztarok/20180813-noi-sztarok-akik-terhesen-forgattak-de-fogalmunk-sem-volt-rola.htmlA sorozatok és filmek forgatásai során nagyon sokszor kell eltűntetni a sztárok testéről dolgokat, de egy terhességet igen nehéz eltitkolni. Nem egy olyan színésznő van azonban, akinek mégis sikerült, persze a stáb segítségével. A nézők semmit nem vettek észre a várandósságból, az persze más kérdés, hogy mennyire volt kimerítő a színésznő számára így a forgatás. Gal Gadotnak például nem volt könnyű dolga a Wonder Womanben. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.