Egy 12 éves kislány lefotózta a Loch Ness-i szörnyet

fotó Loch Ness-i szörny Loch Ness szörny Skócia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy 12 éves brit kislány lefotózta a Loch Ness-i szörnyet.

A Yorkshire-i Charlotte szüleivel nyaralt Skóciában, és ha már ott járt a család, felkeresték a Loch Nesst is. Természetesen ők is sokat hallottak már a tóban élő szörny legendájáról, de arra nem számítottak, hogy ők is szemügyre vehetik a különös lényt.

A kislány elővette telefonját és lefotózta, amint egy furcsa fej kiemelkedik a vízből. A jelenség este 7 óra körül volt látható nagyjából egy percen keresztül.

Körülbelül 15 méterre volt tőlünk. Lefotóztam. Volt feje és nyaka is, olyan volt, mint egy horog. Fekete volt, egy perc után el is tűnt, de kicsit távolabb újra feltűnt."

Charlotte egyedül volt, amikor készítette a fotót. Később elmondta édesanyjának, hogy látta a szörnyet, de az anyuka persze nem hitt lányának. Később azonban megnézte a fotót és megdöbbent.

Amikor megláttam a képet, nem akartam elhinni. Valóban ott van!" – monda az anyuka a Mirrornak.

Németh Lajos: hétvégén érkezik a lehűléshttp://www.life.hu/news/20180823-nemeth-lajos-hetvegen-erkezik-a-lehules-idojaras.htmlAz extrém meleg következménye, a szárazság, ami miatt a Duna rendkívül alacsony vízállású. Németh Lajos és a Mokka munkatársai a Margit-híd lábánál indították napjukat. Kiderült, hogy a hétvégén érkezik egy erős lehűlés, ami zivatarok, jégeső és felhőszakadás formájában jelentkezik majd. News--Turisták gyalázták meg Róma egyik műemlékét: videó (18+)http://www.life.hu/news/20180822-turistak-gyalaztak-meg-roma-egyik-muemleket.htmlBrit turisták okoztak hatalmas botrányt Rómában: belemásztak az egyik szökőkútba, ahol a nadrágjukat is letolták. NewsOrigoPánikba fulladt a zánkai tűzijáték: több rakéta a tömegbe csapódotthttp://www.life.hu/news/20180822-panikba-fulladt-a-zankai-tuzijatek-tobb-raketa-a-tomegbe-csapodott.htmlNem mindenhol sikerült ünnepélyesre az augusztus 20-i tűzijáték. Zánkán a tömegbe csapódott néhány rakéta, ami miatt hatalmas pánik tört ki a nézők között.NewsOrigoHatezer forintért ajánlotta szexre unokáját egy Heves megyei nagymamahttp://www.life.hu/news/20180821-hatezer-forintert-ajanlotta-szexre-unokajat-egy-heves-megyei-nagymama.htmlCsizmát akart eladni egy idős férfinak egy Heves megyei nagymama, ám amikor az nem kellett neki, unokáját kínálta szexre 6 ezer forintért. NewsOrigoVolt barátnőjére gyújtotta a lakást egy férfihttp://www.life.hu/news/20180821-volt-baratnojere-gyujtotta-a-lakast-egy-ferfi.htmlVolt barátnőjére, és annak gyermekére gyújtotta rá a lakást Zuglóban egy férfi. Megpróbálta helyrehozni kapcsolatukat, ám amikor ez nem sikerült, a gyújtogatást választotta. News--Szerelmi bánat miatt akart a Dunába ugrani egy férfihttp://www.life.hu/news/20180821-szerelmi-banat-miatt-akart-a-dunaba-ugrani-egy-ferfi.htmlA Dunába akart ugrani egy férfi: a rendőröknek sikerült őt lebeszélniük. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.