Lady Diana szellemével beszélt egy látnok, könyvet írt róla

Forrás: Getty Images/Anwar Hussein -
halál Károly herceg Diana hercegné Lady Diana szellem látnok
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ryuho Okawa, a Boldog Tudomány mozgalom megalapítója azt állítja, hogy tavaly sikerült hosszabban beszélgetnie Diana hercegné magányos szellemével. Ebből pedig könyvet is írt. 

Diana hercegné magányos szellemével készített "interjút" Ryuho Okawa, a Boldog Tudomány mozgalom megalapítója még a tavalyi évben, amikor 20 éve volt annak, hogy a hercegné tragikus autóbalesetben elhunyt. Az alapító könyvet adott ki erről.

A médium azt állítja, hogy Diana szelleme nem bocsájtott meg Károly hercegnek Forrás: Getty Images/Anwar Hussein

A férfi azt állítja, hogy hosszasan beszélt Lady Diana szellemével, aki udvariasan köszöntötte őt. Okawa szerint Diana érzi, hogy Katalin hercegné mindig kedvességgel gondol rá, majd azt is megkérdezte tőle, hogy megbocsájtott-e már férjének, Károly hercegnek.

"Nem, határozottan nem, nem nem, nem, nem, nem nem. Nem utálom őt, de hiszem, hogy ő az ördög" - idézte a könyv szavait a Mirror.

Internetről szerzett pirulák ölték meg mindkét gyermekét az édesanyánakhttp://www.life.hu/news/20180904-internetrol-szerzett-pirulak-oltek-meg-mindket-gyermeket-az-edesanyanak-vilaghalo.htmlAz internet számos veszélyt tartogat az óvatlan fiatalkorúak számára. Nagyon fontos, hogy a szülők és a gyerekek is tisztában legyenek azzal, hogy a világhálónak van egy igen sötét oldala is. NewsOrigoRúdtáncosok vonaglottak az óvodai évnyitónhttp://www.life.hu/news/20180904-rudtancosok-vonaglottak-az-ovodai-evnyiton-botrany.htmlRúdtáncosok egy óvodai évnyitón? Elképzelni is nehéz, pedig Kínában a napokban ez valóban megtörtént. NewsOrigoVasárnapi boltzár: így vélekednek a magyar vásárlókhttp://www.life.hu/news/20180904-vasarnapi-boltzar-igy-velekednek-a-magyar-vasarlok.htmlA vasárnapi boltzár kérdése még mindig megosztó, a dolgozók egy része szeretné a zárvatartást, de úgy tűnik, nem terveznek módosítást az ügyben. A vásárlók véleménye is kiderült, ők így vélekednek. NewsMTI/Honéczy BarnabásKilenc éve eltűnt teherszállító hajó tűnt fel Mianmar partjainálhttp://www.life.hu/news/20180904-kilenc-eve-eltunt-teherszallito-hajo-tunt-fel-mianmar-partjainal.htmlSenki nem tudja, merre járt kilenc évig a Sam Ratulangi PB 1600 névre keresztelt teherszállító, de most előkerült. NewsOrigoEgy meztelen férfi akadt fenn a kerítésen: videó (18+)http://www.life.hu/news/20180904-egy-meztelen-ferfi-akadt-fenn-a-keritesen.htmlElkésztő jelenetet rögzített valaki egy orosz városban: egy meztelen férfi fennakadt egy kerítésen. NewsOrigoTatai kegyetlen betörés: az apa végignézte családja megkínzásásthttp://www.life.hu/news/20180904-tatai-kegyetlen-betores-az-apa-vegignezte-csaladja-megkinzasast.htmlTata leggazdagabb családjához törtek be tavaly márciusba, a rablók különösen kegyetlenül bántak a négytagú családdal. Az apának végig kellett néznie, hogy kínozzák gyermekét, és hogy verik feleségét. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.