Baji körhintabaleset: megszólalt egy szemtanú

Forrás: Police.hu -
Baj szemtanú sérültek körhintabaleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Blikknek nyilatkozott egy szemtanú a baji körhintabalesetről. Azt mondta, a minividámpark dolgozói először észre sem vették, hogy baj történt.

"A dodzsemnél álltunk, amikor egy hatalmas csattanást hallottunk. Eltelt pár perc, mire a villanyautót felügyelő férfi intett a kollégájának, menjen, nézze meg, mi volt az! Mi is odasiettünk. Akkor még ment a játék, ráadásul felügyelet nélkül: a kezelőfülkében nem volt senki! A lány és a srác sokkos állapotban ült a földön: a fiú az orra vérét törölgette, felállni sem tudott. A lány folyamatosan hányt, és nem tudta a kezét mozgatni! A kocsi elrepült, és a játék oldalfalának csapódott: csak a csonk állt ki a padlóból, ahonnan kiszakadt" - mondta a neve elhallatását kérő asszony a lapnak. Hozzátette, a dolgozók azt állították, nem kell mentőt hívni. Addigra azonban valaki már tárcsázta a segélyhívót.

A balesetben egy 16 éves lány és egy 28 éves férfi sérült meg.

Horrorbúcsú Bajon: leszakadt egy körhinta kabinja Forrás: Police.hu



Összeházasodhatott Kabát Peti és Róka Adriennehttp://www.life.hu/sztarok/20181007-osszehazasodhatott-kabat-peti-es-roka-adrienne.htmlTitokban összeházasodhatott Kabát Peti és Róka Adrienne. A focista különös fotókat posztolt Instagrammra, és Adrienne is menyasszonyi ruhában pózol közösségi oldalán.TV + Sztárok--Ez Bangó Margit egyik legnagyobb kívánságahttp://www.life.hu/sztarok/20181007-ez-bango-margit-egyik-legnagyobb-kivansaga.htmlEzúttal a család teljes női szakasza elkísérte esküvői ruha próbájára Tinát. A hölgykoszorúban ott volt Bangó Margit is, aki elárulta miért fohászkodik. TV + Sztárok--Kárpáti Rebeka új szerepben: munkát kapott a TV2-nhttp://www.life.hu/sztarok/20181007-karpati-rebeka-uj-szerepben-munkat-kapott-a-tv2n.htmlOktóber 12-én péntek este 19 órakor elrajtol a Csak show és más semmi, ebben a produkcióban kapott munkát Kárpáti Rebeka. TV + SztárokOrigoIstenes Bence vallomása: "Nagyon idegőrlő volt az elmúlt két évünk"http://www.life.hu/sztarok/20181007-istenes-bence-vallomasa-idegorlo-ket-even-vannak-tul.htmlIstenes Bence a közösségi oldalán vallotta be, mennyire nehéz is volt számukra az elmúlt két év.TV + Sztárok--Így ünnepelte Hosszú Katinka a négyszázadik érméthttp://www.life.hu/sztarok/20181007-igy-unnepelte-hosszu-katinka-a-negyszazadik-ermet.htmlHosszú Katinka bravúros szerepléssel három napon át örvendeztette meg az első Magyar Világkupára látogató közönséget a Duna Arénába. Túl van a négyszázadik érmén a világ legjobb úszónője, ezt a győzelmet pedig meg is ünnepelte. Elárulta, hogyan és kivel.TV + Sztárok--Csákány Mónika, az Éjjel Nappal Budapest egykori szereplője melltartós képet posztolthttp://www.life.hu/sztarok/20181007-csakany-monika-az-ejjel-nappal-budapest-egykori-szereploje-melltartos-kepet-posztolt.htmlSzexi, melltartós képet posztolt Csákány Mónika, az Éjjel Nappal Budapest egykori szereplője - szúrta ki a Blikk. Mónika teljesen kivirult, mióta édesanya lett.TV + SztárokOrigo




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.