Egy beteg állítása szerint csótányinvázió van egy budai kórházban

Forrás: giphy.com -
csótány kórház beteg Invázió
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Két hetet töltött rettegésben egy beteg egy budapesti kórházban a csótányinvázió miatt. A nő azt állítja, nem egy-két darabot látott ottléte alatt, hanem csapatokat.

Egy budai kórházban rettegett végig két hetet egy beteg, mivel az intézményben állítása szerint rengeteg a csótány. Már első este szembesült a közös zuhanyzóban a fény elől menekülő csótánycsapattal, de az ágya alatt is talált belőlük, amitől végképp kiakadt a bogaraktól egyébként is irtózó nő.

Csótányinvázió miatt aggódnak a betegek Forrás: giphy.com

Az egyik nővérnek rögtön megemlítette a problémát, a dolgozó reakciójából az derült ki, hogy ez nem új keletű. Azt tanácsolta, ne tegye a táskáját a földre, míg egy másik nővér arra figyelmeztette, ne is tapossa össze a bogarakat, ugyanis a peték megtapadhatnak a cipő talpán, és majd otthon kelnek ki. A nő egyik idős szobatársa sokkot is kapott a bogaraktól, be kellett nyugtatózni. A hvg.hu megkereste a kórházat a kérdéseikkel a csótányokkal kapcsolatban, ám egyelőre nem kaptak választ.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.