téli időszámítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Megkezdődött a téli időszámítás, az órákat 3 óráról 2 órára kellett visszaállítani.

Az átállás miatt Budapesten a tömegközlekedési járatok menetrendje is változik, az éjszakai járatok többsége 2 és 3 óra között a nyári és a téli időszámítás szerinti menetrendi időpontban is elindul. Emellett változik a 909-es, a 918-as, a 931-es, a 938-as, a 940-es, a 941-es, a 956-os, a 973-as, a 990-es, a 992-es, a 996 és 996A, valamint a 998-as busz menetrendje is. Ezen járatok esetében általában csak a téli időszámítás szerinti időpontokban indulnak, vagy módosított útvonalon közlekednek.

Forrás: MTI/Ujvári Sándor

A MÁV hálózatán néhány belföldi és nemzetközi vonatot érint a változás, a Nyugati pályaudvarról 0.52-kor Szobra és a 0.43-kor Szolnokra induló vonat még a nyári időszámítás szerint közlekedett a teljes útvonalon, a Debrecenből Nagykerekire 2.20-kor, illetve a Nyugatiba 2.29-kor, a Nyugatiból Szolnokra 2.38-kor, Kiskunhalasról Kőbánya-Kispestre 2.43-kor, Lajosmizséről a Nyugatiba 2.45-kor, Szolnokról a Keleti pályaudvarra 2.58-kor induló vonat már a teljes útvonalon a téli időszámítás szerinti indulási időpontok alapján halad.

A nyári időszámítás Európában egységesen elfogadott rendszer, amelyben a helyi időhöz képest egy órával előre állítjuk az órákat. A normál, téli időszámításkor ehhez térünk vissza március utolsó vasárnapjáig. A módszer azon alapul, hogy a lakosság szokásos ébrenléti ideje – a reggel hét és este tíz óra közötti időszak – minél inkább egybeessen a természetes világosság idejével, így ugyanis villamos energiát lehet megtakarítani.

A MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az óraátállítással évente egy közepes méretű magyar város teljes fogyasztásának megfelelő villamos energiát spórolunk meg. Az 1980 óta működő rendszer segítségével eddig közel 4000 gigawattóra (Gwh) a becsülhető energiamegtakarítás, amely az ország közel 5 heti átlagfogyasztásával egyenlő. Adataik szerint 2017-ben 80 GWh megtakarítás keletkezett az óraátállításból.

Esős, meleg idő lesz a következő napokbanhttp://www.life.hu/news/20181028-esos-meleg-ido-lesz-a-kovetkezo-napokban-idojaras.htmlNéhány nappal ezelőtt már rendesen fáztunk, most pedig ismét elég csak a legvékonyabb kabátunkat felvennünk, sőt, napközben talán még arra sincsen szükség. De meddig tart a jó idő? NewsOrigoVasárnap kezdődik a téli időszámítás, változik a tömegközlekedés rendjehttp://www.life.hu/news/20181027-vasarnap-kezdodik-a-teli-idoszamitas-valtozik-a-tomegkozlekedes-rendje.htmlVasárnap hajnali 3 órakor kezdődik a téli időszámítás, az órákat akkor hajnali 2 órára kell visszaállítani, ami a budapesti tömegközeledés és a MÁV menetrendjét is érinti. News--Ketten meghaltak egy kaposvári lakástűzbenhttp://www.life.hu/news/20181021-ketten-meghaltak-egy-kaposvari-lakastuzben-egy-embert-le-tudtak-hozni.htmlKét ember meghalt lakástűzben Kaposváron, a Csokonai Vitéz Mihály utca egyik társasházában - tájékoztatta vasárnap reggel az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-t. News--50 millió Facebook-fiókot törtek felhttp://www.life.hu/news/20180929-50-millio-facebookfiokot-tortek-fel.html50 millió Facebook-felhasználó fiókjához fértek hozzá hekkerek egy biztonsági rés miatt – írja a New York Times a cég közlése alapján. NewsOrigoElfogták az 1-es villamoson tűvel szurkáló férfithttp://www.life.hu/news/20180929-elfogtak-az-1es-villamoson-tuvel-szurkalo-ferfit-a-rendorok.htmlA Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalból indított nyomozást ismeretlen tettes ellen, aki 2018. szeptember 10-én 10 óra 25 perc körül injekciós tűvel megszúrta utastársát az 1-es villamoson, az Erzsébet királyné útja és Zugló vasútállomás megállók között. News--2060-ban jön a világvége Sir Isaac Newton szerinthttp://www.life.hu/news/20180929-2060ban-jon-a-vilagvege-sir-isaac-newton-tudos-szerint.htmlMegjósolta a világvégét Sir Isaac Newton: a tudós szerint 2060-ban véget ér az általunk ismert világ, és újraindul a civilizáció.NewsThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.