Valaki kiejtette a negyedikről kizuhant kistarcsai kislányt, Pannit?

Forrás: Dreamstime -
kizuhant kiejtés Kistarcsa
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
2017 májusában zuhant ki a negyedikről a 3 éves Panni Kistarcsán. Állítólag egyedül volt otthon, holott a keresztanyjának kellett volna rá vigyáznia. A legfrissebb információk szerint azonban az is lehet, hogy valaki kiejtette a gyermeket. 

A kistarcsai tragédia 2017 májusában történt: a 3 éves Pani kizuhant a negyedikről. Eddig mindenki azt hitte, a gyermek egyedül volt otthon, mert a szülei éjszakai műszakban dolgoztak, a rá vigyázó keresztanyjának pedig hamarabb el kellett indulnia, mint ahogy a szülők hazaértek. Testét édesapja találta meg. A legújabb információk szerint azonban lehet, hogy a gyermek mégsem volt egyedül akkor, amikor a tragédia történt.

A kistarcsai kislány mégsem egyedül volt otthon? - Képünk illusztráció Forrás: Dreamstime

egy 3 éves gyermek fizikailag szinte képtelen egyedül felmászni az ablakig,

BlikknekVédencem rossz lelkiállapotban volt a poligráfos vizsgálat során is. Fontos, hogy amikor az anya értesítette a balesetről, már messze járt a háztól. Ezt a telefonja adatai igazolják"

Szakítottak a negyedikről kizuhant kistarcsai kislány szülei

Tavaly májusban zuhant ki a negyedikről a kistarcsai Anasztázia és Tamás kislánya, Panna. A tragédia kezdetben még szorosabbá tette a szülők kapcsolatát, de úgy tűnik, végül elválasztotta őket a teher: már nincsenek együtt. Olvasd el erről a Life.hu cikkét.

Műanyag persellyel mentettek meg a piton szorításából egy ausztrál fiúthttp://www.life.hu/news/20190118-muanyag-persellyel-mentettek-meg-a-piton-szoritasabol-egy-ausztral-fiut.htmlKacsacsőrű emlős formájú műanyag persellyel mentettek meg a piton szorításából egy ausztrál fiút a szülei.News--Tiltólistára kerülnek az érzelmileg sokkoló videók a YouTube-onhttp://www.life.hu/news/20190116-tiltolistara-kerulnek-az-erzelmileg-sokkolo-videok-a-youtubeon.htmlTöbb alkalommal végződtek sérüléssel vagy halállal az interneten indított videós kihívások. Ezért a YouTube-nál úgy döntöttek, hogy ezentúl letiltják az érzelmileg sokkoló, viccesnek szánt veszélyes tartalmakat. News--Amerikában is sztár lett Marci, a tó jegéről kimentett magyar labradorhttp://www.life.hu/news/20190116-amerikaban-is-sztar-lett-marci-a-to-jegerol-kimentett-magyar-labrador.htmlA befagyott Csunya-tó jegéről kimentett labrador, Marci igazi világsztár lett. NewsOrigoFelugrott a krokodil a 2,5 méteres falra, majd megette indonéz gondozójáthttp://www.life.hu/news/20190115-felugrott-a-krokodil-a-25-meteres-falra-majd-megette-indonez-gondozojat.htmlDeasy Tuwo mindössze 44 éves volt. A tudósnő épp egy 5 méteres krokodilt etetett, amikor az felugrott a 2,5 méteres elválasztó falra, majd berántotta magával. News--Lélegzetelállító videó készült a Marsrólhttp://www.life.hu/news/20190115-lelegzetelallito-video-keszult-a-marsrol.htmlEgyetlen videóvá fűzték össze azokat a felvételeket, amelyek az elmúlt 15 évben készültek a Marsról. NewsOrigoJanuárban látható az utolsó teljes holdfogyatkozás: 3 évig nem lesz ilyenhttp://www.life.hu/news/20190115-januarban-lathato-az-utolso-teljes-holdfogyatkozas-3-evig-nem-lesz-ilyen.htmlTeljes holdfogyatkozás lesz január 21-ére virradóra Európa és Afrika nagy részén. A következő ilyenre 3 évet kell várni. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.