A végítélet képzeletbeli órája továbbra is éjfél előtt két perccel áll

Forrás: Thinkstock -
pusztulás végítélet óra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Továbbra is éjfél előtt két perccel áll a végítélet képzeletbeli órája, tudósok egy nemzetközi csoportja szerint ugyanis továbbra is fennáll a veszélye annak, hogy az emberiség egy atomháború vagy a klímaváltozás révén kiirtja önmagát.

Ahogy tavaly, most is éjfél előtt két perccel áll a végítélet képzeletbeli órája, ezt az Atomtudósok Bulletinjének (BAS) éves csütörtöki konferenciáján jelentették be Washingtonban. Az óra azt hivatott szimbolizálni, mekkora az emberiség megsemmisülésének kockázata. A végítélethez ilyen közel a múlt évet megelőzően csak 1953-ban állt az emberiség - olvasható a Live Science tudományos ismeretterjesztő hírportálon.

Két percre vagyunk a végítélettől Forrás: Thinkstock

Az, hogy az óra nem került közelebb az éjfélhez, "nem értékelhető a stabilitás jelének, hanem inkább nyomatékos figyelmeztetésnek" - mondta Rachel Bronson, az Atomtudósok Bulletinjének elnöke.

Ez az állapot olyan nyugtalanító, mint amilyen a hidegháború legveszélyesebb korszakában volt"



Amikor megalkották 1947-ben, az óra mutatója hét percre állt az éjféltől.


A BAS kutatói és szakértői évente kétszer gyűlnek egybe, hogy kiértékeljék az év világszintű eseményeit, és döntsenek arról, milyen irányba mozduljanak a végítélet órájának mutatói.
2018-ban a nukleáris fegyverek és a globális felmelegedés okozta fenyegetés miatt mozdultak a mutatók közelebb a "világ megsemmisüléséhez".

"

két szörnyű és párhuzamos egzisztenciális fenyegetéssel kell szembenéznie: ezek a nukleáris fegyverek és a klímaváltozás.



Az Antarktisz és Grönland jege a korábban becsülthöz képest gyorsabban olvad

- írja az MTI. Az Északi-sarkvidék melegedésével a talajban tárolt szén hatalmas mennyiségben kerülhet a légkörbe, tovább erősítve a felmelegedést. Az óceánok hőmérséklete az 1950-es években kezdődött rendszeres mérés óta nem tapasztalt magasságba került, ami heves viharokat okoz - olvasható a Live Science tudományos ismeretterjesztő hírportálon.

Narancs figyelmeztetést adtak ki több megyére is a szélvihar és a hófúvás miatthttp://www.life.hu/news/20190125-narancs-figyelmeztetest-adtak-ki-tobb-megyere-is-a-szelvihar-es-hofuvas-miatt-idojaras.htmlAz Országos Meteorológiai Szolgálat közlése szerint narancs figyelmeztetést adtak ki Baranya és Veszprém megyére, az erős szél, széllökések és hófúvás miatt. A friss hóval fedett területeken a viharos szél magas hótorlaszokat emelhet. Több megyében sárga figyelmeztetés van a hófúvás miatt: Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas és Zala megyében. NewsOrigoMegrázó vallomás a japán bűnszervezet vezetőjének lányátólhttp://www.life.hu/news/20190124-megrazo-vallomas-a-japan-bunszervezet-vezetojenek-lanyatol.htmlMegrázó vallomást tett az a nő, aki egy japán bűnbanda vezérének lánya. Állítja, apja hagyta, hogy őt és anyját a bandatagok csoportosan megerőszakolják és megverjék. NewsOrigoIdőjárás: hat megyében várható ma havazáshttp://www.life.hu/news/20190124-idojaras-hat-megyeben-varhato-ma-havazas.htmlCsütörtökön ismét havazás várható, hat megyében öt centinél is több hó várható. Az ég erősen felhős lesz, csak átmeneti szakadozások lehetnek. NewsOrigoRovartetemet, egérfészket és élő egeret talált a Nébih egy vágóhídon – videóhttp://www.life.hu/news/20190123-rovartetemet-egerfeszket-es-elo-egeret-talalt-a-nebih-egy-vagohidon-video.htmlÉlő egeret, egérfészket, rovartetemet és penészt is talált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy Békés megyei sertésvágóhídon. A cég működését azonnal felfüggesztették, 8,1 tonna nem nyomon követhető, jelöletlen terméket pedig kivontak a forgalomból. News--Emiliano Sala, az eltűnt focista exbarátnője szerint nem baleset történthttp://www.life.hu/news/20190123-emiliano-sala-az-eltunt-focista-exbaratnoje-szerint-nem-baleset-tortent.htmlTwitter-bejegyzésben mondta el véleményét Emiliano Sala, a repülőbalesetben eltűnt focista volt kedvese, Berenice Schkair Victoria's Secret-modell. A lány szerint nem baleset történt, a hatóságoknak a futballmaffia háza táján kellene szimatolni. News--Moyo, a megmentett elefánt kicsiként a gondozójával aludt, ma már ő vigyáz a többiekrehttp://www.life.hu/news/20190123-moyo-a-megmentett-elefant-kicsikent-a-gondozojaval-aludt-ma-mar-o-vigyaz-a-kicsikre.htmlElkeveredett a csordájától a néhány napos elefántborjú, akit emberek mentettek meg. A kis állat annyira hálás volt megmentőjének, hogy még az ágyba is követte. Ma már felcseperedett és élvezi a mindennapokat. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.