Nem engedélyezte a bíróság Magda Marinko feltételes szabadságra bocsátását

Forrás: Origo -
Csillag börtön bíróság Magda Marinko döntés bűnözés Szeged
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Szegedi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája kedden hozott végzésével nem engedélyezte Magda Marinko sorozatgyilkos feltételes szabadságra bocsátását.

Juhászné Prágai Erika, a bíróság szóvivője az MTI-vel közölte, a fogvatartottat a Legfelsőbb Bíróság előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt sújtotta életfogytig tartó szabadságvesztéssel, melyből legkorábban 25 év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

A bíróság feltételes szabadságra bocsátást mellőző döntésekor figyelembe vette az elítéltet fogva tartó büntetés-végrehajtási intézet véleményét, a rendelkezésre álló egyéb iratokat és meghallgatta a terheltet későbbi életvezetésével kapcsolatos szándékáról. A büntetés-végrehajtási bíró megállapította, hogy figyelemmel az elítélt által elkövetett bűncselekmény jellegére, az elítélt büntetés-végrehajtási intézetben tanúsított magatartására, illetve arra is, hogy az elítélt semmiféle megbánást nem tanúsít, nyilvánvalóan nem vonható le az a következtetés, hogy a kiszabott büntetés célja további szabadságelvonás nélkül is elérhető.

Magda Marinko a Csillagban marad Forrás: tenyek.hu

A büntetés-végrehajtási törvény előírásainak megfelelően rendelkezett a bíróság arról, hogy a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét 2021-ben újra megvizsgálja.

A bíróság végzésével szemben az elítélt védője fellebbezést jelentett be az elítélt feltételes szabadságra bocsátásának engedélyezése érdekében, így a végzés nem jogerős.
A Legfelsőbb Bíróság Magda Marinkót egy orosházi asszony meggyilkolásáért, valamint egy Kecskeméten elkövetett hármasgyilkosságért ítélte el. A hidegvérrel, embertelenül és nagy szervezettséggel végrehajtott bűncselekmények félelmet keltettek az országban. A szerb állampolgárságú férfit a szegedi Z. Nagy család meggyilkolásával is megvádolták, de ebben a Fővárosi Bíróság, majd a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság nem találta bizonyíthatónak a vádlott bűnösségét.

Szerbiában a bíróság a férfit távollétében – a Vajdaságban elkövetett bűncselekmények miatt – halálbüntetéssel sújtotta, melyet – a halálbüntetés eltörlése után – 40 év szabadságvesztésre változtattak át, ennek letöltését magyarországi szabadulását követően kezdheti meg.

Lukács Miki elárulta, évekkel ezelőtt egyik randijukon hatalmasat esett Peller Annahttp://www.life.hu/sztarok/20190219-lukacs-miki-elarulta-evekkel-ezelott-egyik-randijukon-hatalmasat-esett-peller-anna.htmlLukács Miki elárulta, egyik randijukon Peller Anna hatalmasat esett. TV + Sztárok--Hosszú Katinka volt a meccs sztárvendége, de a tévé nem igazán mutatta meghttp://www.life.hu/sztarok/20190219-hosszu-katinka-volt-a-meccs-sztarvendege-de-a-teve-nem-igazan-mutatta-meg.htmlA háromszoros olimpiai bajnok úszónő, Hosszú Katinka végezhette el a kezdőrúgást a szlovákiai Dunaszerdahelyen, az FC DAC–SK Slovan meccsen. Az úszónőt azonban alig mutatta a tévé, helyette az egyik csapat edzőjét láthatták a nézők. TV + Sztárok--Ebbe a Los Angeles-i temetőbe temetik Andy Vajnáthttp://www.life.hu/sztarok/20190219-ebbe-a-los-angelesi-temetobe-temetik-andy-vajnat.htmlAndy Vajnát egy gyönyörű, parkosított temetőben helyezik örök nyugalomra Los Angelesben. TV + Sztárok--Lindsay Lohan visszatér a képernyőre: új valóságshow-járól nyilatkozotthttp://www.life.hu/sztarok/20190219-lindsay-lohan-visszater-a-kepernyore-uj-valosagshowjarol-nyilatkozott.htmlMentorként robban a magyar MTV képernyőjére az új reality sorozatában Lindsay Lohan február 28-án, a népszerű zenecsatorna új műsorában a VIP házigazdák főnökeként tűnik majd fel. A színésznő új tengerparti klubjába sok híres vendég látogat majd el, DJ-ktől kezdve a felső tízezer tagjain át filmsztárokig. Jó néhányukkal találkozhatunk majd a Lindsay Lohan's Beach Club első évadában, így nem érdemes kihagyni egyetlen epizódot sem. TV + Sztárok--Dancs Annamari élő adásban szúrt oda volt férjének, Kerényi Miklós Máténakhttp://www.life.hu/sztarok/20190219-dancs-annamari-elo-adasban-szurt-oda-volt-ferjenek-kerenyi-miklos-matenak.htmlDancs Annamari élőben vallott új kapcsolatáról, ami nem vet túl jó fényt volt férjére. TV + SztárokOrigoVV Soma elárulta, mit tesz azért, hogy ne csak Zsuzsuról, hanem róla is beszéljenekhttp://www.life.hu/sztarok/20190219-vv-soma-elarulta-mit-tesz-azert-hogy-ne-csak-zsuzsurol-hanem-rola-is-beszeljenek.htmlVV Soma nyerte a ValóVilág 8. szériáját, így arra gondolt, üzenne az új milliomos kollégánőjének, VV Zsuzsunak. Soma a Life.hu riporterének azt is kifejtette, mihez kezd most, hogy ne tűnjön el a süllyesztőben. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.