Időjárás: ez vár ránk a hétvégén

Forrás: Polyak Attila -
hétvége időjárás zápor előrejelzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hétvégén 15 fok körüli hőmérsékletre számíthatunk, vasárnap lesz borongósabb idő.

A Köpönyeg előrejelzése szerint a hét utolsó munkanapján változóan felhős lesz az ég, zápor eleinte elszórtan fordul elő, majd délután délen több helyen fordulhat elő zápor, sőt zivatar is lehet. A nyugati szél többfelé lesz élénk. 13 és 19 fok között alakul a hőmérséklet délután.

Vasárnap borongós idő lesz Forrás: Polyak Attila

Szombat hajnalban és estefelé számíthatunk több felhőre, napközben napos idő ígérkezik. A csúcsérték 15 °C körül alakul. Vasárnap és hétfőn mindkét nap borongós időre van kilátás szórványosan esővel, záporesővel. Hétfőn megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. Délutánonként 9–15 fok közötti értékeket mérhetünk.

Shane Tusup először adott interjút válása ótahttp://www.life.hu/sztarok/20190308-shane-tusup-eloszor-adott-interjut-valasa-ota.htmlShane Tusup válása óta először adott hosszabb interjút, amelyben kifejtette, Magyarországot továbbra is második otthonának tekinti. TV + Sztárok--Koós János özvegye, Dékány Sarolta megszólalt férje halálárólhttp://www.life.hu/sztarok/20190308-koos-janos-ozvegye-megszolalt-ferje-halalarol.htmlKoós János 81 évesen távozott az élők sorából, özvegye most először szólalt meg férje haláláról. TV + SztárokOrigoKasza Tibi bevallotta a TV2 műsorában, hogy ő is szokott helikoptereznihttp://www.life.hu/sztarok/20190308-kasza-tibi-bevallotta-a-tv2-musoraban-hogy-o-is-szokott-helikopterezni.htmlKasza Tibi műsorában Aurelio és kedvese, Dominika voltak a vendégek, a helikopterezés pedig nem maradhatott ki a beszélgetésből. Tibi elárulta, ő is szokta pörgetni. TV + SztárokOrigoTitokzatos új szereplő érkezik a Barátok köztbehttp://www.life.hu/sztarok/20190308-titokzatos-uj-szereplo-erkezik-a-baratok-koztbe.htmlAz RTL Klub Barátok közt című sorozatába érkezik egy új szereplő, aki Novák Laci nem ismert családjához köthető. Érdekes helyzeteket teremthet Epres Adél felbukkanása, akit Papp Barbara, egy kaposvári színihallgató alakít. TV + Sztárok--Ittas vezetés miatt büntették meg Halmosi Péter focistáthttp://www.life.hu/sztarok/20190307-ittas-vezetes-miatt-buntettek-meg-halmosi-peter-focistat.htmlIttas vezetés miatt büntették meg a magyar válogatott labdarúgót, Halmosi Pétert. TV + Sztárok--Itt az első közös fotó Hajdú Péterről és a barátnőjéről, Alföldy Annárólhttp://www.life.hu/sztarok/20190307-itt-az-elso-kozos-foto-hajdu-peterrol-es-baratnojerol-alfoldy-annarol.htmlHajdú Péter és barátnője, Anna az interneten ismerkedtek meg egymással, és most felvállalták a kapcsolatukat. Íme, az első közös fotójuk. TV + SztárokFotó: Mudra László - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.