Kisgyermekeiket is férjhez adják a hozományért az éhező jemeni családok

Forrás: AFP/Gabriel Bouys -
házasság háború gyerekek család Éhség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hogy megmeneküljenek az éhhaláltól, hároméves kislányaikat férjhez adják a jemeni családok.

A Daily Mail beszámolója szerint egyre fiatalabb gyermekeket adnak férjhez a háború sújtotta Jemenben. Már korábban is nagy felháborodást keltett a világ többi részén, hogy 10-13 éves kislányok kötnek házasságot felnőtt férfiakkal, a mostani adatok ennél is sokkolóbbak: hogy megmeneküljenek az éhhaláltól, a szülők néha már 3 éves korukban odaadják a kicsiket tehetős embereknek.

A családok kénytelenek férjhez adni kisgyermekeiket Forrás: AFP/Gabriel Bouys

Mint írják, a leendő férj egy nagyobb hozománnyal járul hozzá a házassághoz, így a családok esélyt kapnak a túlélésre, nem kell többé küzdeniük az éhséggel.

A kis Hanan most 9 éves, és már férjnél van: az iskolát is abba kellett hagynia, mert férjhez adták. A szülők jól tudják, hogy nem helyes, amit tettek, ugyanakkor azt érezték, egyszerűen nincs más esélyük arra, hogy életben maradjanak.

Visszatér a hideg, barátságtalan időhttp://www.life.hu/news/20190310-visszater-a-hideg-idojaras.htmlNem árt, ha még kéznél van a télikabát, a sál és a sapka. News--Rengeteg jelentkeztek a milliomos thai földbirtokos, Arnon Rodthong szűz lányáérthttp://www.life.hu/news/20190307-rengeteg-jelentkeztek-a-milliomos-thai-foldbirtokos-arnon-rodthong-szuz-lanyaert.htmlArnon Rodthong thai földbirtokos rengeteg pénzt ajánlott annak a férfinak, aki hajlandó elvenni szűz lányát: nagyon sokan jelentkeztek, nehéz lesz választani. News--Unokatestvére ölhette meg az 5 éves szekszárdi kislányt: így tehette (18+)http://www.life.hu/news/20190310-unokatestvere-olte-meg-az-5-eves-szekszardi-kislanyt.htmlMegöltek egy kislányt Szekszárdon: az 5 éves gyermekkel az unokatestvére végzett. News--Hét ember halt meg egy balesetben a 81-es úton Mezőörsnélhttp://www.life.hu/news/20190310-het-ember-halt-meg-egy-balesetben-a-81es-uton-mezoorsnel-vasarnap-delelott.htmlHét ember életét vesztette egy balesetben a 81-es úton Mezőörs közelében - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője vasárnap délelőtt az MTI-t. News--Az esküvőn pofozta fel a férj a feleségét – Videóhttp://www.life.hu/news/20190308-az-eskuvon-pofozta-fel-a-ferj-a-feleseget.htmlDurva videó került fel az internetre: a férj az esküvőn pofozta fel a feleségét. NewsOrigoEldőlt ágymatrac ölt meg egy hétéves gyereket Jánoshalmánhttp://www.life.hu/news/20190307-eldolt-agymatrac-olt-meg-egy-heteves-gyermeket-janoshalman.htmlEgy 26 kilós ágymatrac zuhant egy hétéves kisfiúra Jánoshalmán. A gyerek életét vesztette. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.