40 év után szabadulhat az iskolai lövöldöző, Brenda Ann Spencer

Forrás: Shutterstock -
szabadulás iskolai lövöldözés börtön Brenda Ann Spencer
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Brenda Ann Spencer 40 éve börtönben van, miután 1979-ben tüzet nyitott iskolásokra: egy tanárt és egy karbantartót meggyilkolt, több gyereket pedig megsebesített. Lehet, hogy most kiszabadul a fogságból.

Brenda Ann Spencer 1979 januárjában, mindössze 16 évesen nyitott tüzet egy iskolai játszótérre Kaliforniában. Megölt egy tanárt, egy gondnokot, megsebesített nyolc gyereket és egy rendőrt. A sokkoló eset volt az első iskolai lövöldözés Amerikában. Brenda annak idején azzal indokolta tettét, hogy nem szereti a hétfőket. Ő ihlette Bob Geldof I don't like Mondays című számát.

A lányt tettéért 25 évtől életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Azóta többször kérvényezte szabadlábra helyezését, de eddig minden alkalommal elutasították. Most azonban több ügyvéd is lát esélyt arra, hogy szabadon engedjék a nőt – írja a The Sun.

Szokatlan lelet: négylábú bálna maradványait találták meghttp://www.life.hu/news/20190405-szokatlan-lelet-negylabu-balna-maradvanyait-talaltak-meg.htmlJó állapotban megmaradt csontvázra bukkantak kutatók Peru partjainál. A csontok egy négylábú bálnáé voltak. Az állat mintegy 43 millió évvel ezelőtt Afrikából úszott át Dél-Amerikába egy új tanulmány szerint. NewsOrigoRitka jelenség: két napfogyatkozást rögzített a NASA Mars-járójahttp://www.life.hu/news/20190405-ritka-jelenseg-ket-napfogyatkozast-rogzitett-a-nasa-marsjaroja.htmlRövid idő leforgása alatt két napfogyatkozást is észlelt a NASA. A Földön élők ebből semmit nem vettek észre, hiszen a Curiosity nevű Mars-járó rögzítette róluk a felvételeket. News--Thaiföldi mentőakció - Ketamint adtak a mentés előtt a barlangban rekedt fiúknakhttp://www.life.hu/news/20190405-thaifoldi-mentoakcio-ketamint-adtak-a-mentes-elott-a-barlangban-rekedt-fiuknak.htmlA ketamin fontos szerepet játszott a thaiföldi barlangban rekedt gyerekek és edzőjük kimentésében 2018-ban - számolt be róla a mentés orvosi vezetője, Richard Harris ausztrál aneszteziológus és barlangi búvár. News--Egymillióra perli a férjét egy nő, miután megcsalta egy férfivalhttp://www.life.hu/news/20190405-1-millora-perli-ferjet-egy-no-miutan-megcsalta-egy-ferfivel.htmlMeglepő okkal perli egymillió dollárra a férjét egy Nashville-ből származó nő. Különös módon tudta meg, hogy a férfi egy másik férfival csalja meg, és nemi betegséget is kapott tőle. News--Április első hétvégéjén csapadékosabbra fordul az időjáráshttp://www.life.hu/news/20190405-aprilis-elso-hetvegejen-csapadekosabbra-fordul-az-idojaras.htmlKomolyabb lehűlés nem várható, de csapadékosabb lesz az időjárás árpilis első hétvégéjén – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat középtávú előrejelzéséből. News--Az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult a West-Balkán volt tulajdonosahttp://www.life.hu/news/20190404-emberi-jogok-europai-birosagahoz-fordult-west-balkan-volt-tulajdonosa.htmlA strasbourgi bíróság elutasította a West-Balkán egyik volt tulajdonosának beadványát. News

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.