Egy játékkal űztek tréfát Madeleine McCann eltűnéséből

Forrás: Getty Images -
Tréfa eltűnés játék szülők Madeleine McCann
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
2007-ben tűnt el egy portugáliai nyaralásról Madeleine McCann. A szülők azóta is hazavárják gyermeküket. A nyomozás nehézségei mellett meg kell küzdeniük azokkal is, akik gúnyt űznek a tragédiájukból.

Madeleine McCann eltűnésének ügye 2007 óta tartja lázban a világot. A nyomozás azóta is tart. A kislány egy portugáliai nyaralás alkalmával tűnt el.

Ám nemcsak gyermekük hiányával kell megküzdeniük a szülőknek, hanem azokkal is, akik gúnyt űznek a tragédiából. Most például néhány rosszindulatú egyén egy játékot készített. Az üres dobozon a kis Madeleine arcképe látható. A játéknak tehát éppen az a dilemmája, hogy meg kell keresni, nincs benne semmi – írja a Daily Star.

A család egy barátja szerint a szülők, Kate és Garry az ilyen tetteket durvának és visszataszítónak tartják.

"Az a probléma, hogy a közösségi médiában nincs irányítás. Kate és Garry 12 éve küzd ezzel" – mondta a barát.

Elkészült a 2015-ben elhunyt Czeizel Endre sírkövehttp://www.life.hu/news/20190410-elkeszult-a-2015ben-elhunyt-czeizel-endre-sirkove.html2015 augusztusában hunyt el Czeizel Endre orvos-genetikus. Fia, Gábor a Facebookon jelentette be, hogy apja síremléke elkészült. NewsFotó: Bielik István - OrigoMeggyilkoltak egy embert Nipsey Hussle rapper temetésén http://www.life.hu/news/20190412-meggyilkoltak-egy-embert-nipsey-hussle-rapper-temetesen.htmlAz agyonlőtt amerikai rapper temetésén kezdtek lövöldözni: egy ember életét vesztette. News--Világháborús robbanótestet hatástalanítanak április 28-án a Bozsik Stadionnálhttp://www.life.hu/news/20190412-vilaghaborus-robbanotestet-hatastalanitanak-aprilis-28an-a-bozsik-stadionnal.htmlVilágháborús robbanótestet hatástalanítanak április 28-án Kispesten, emiatt lezárják és kiürítik a Bozsik Stadiont és környékét – közölte a XIX. kerületi önkormányzat pénteken az MTI-vel. News--A helyszínre vitték a rendőrök a negyedikről kizuhant Pannika szüleithttp://www.life.hu/news/20190412-a-helyszinre-vittek-a-rendorok-a-negyedikrol-kizuhant-pannika-szuleit.htmlKét évvel ezelőtt zuhant ki egy kistarcsai ház negyedik emeletéről a hároméves Pannika. Most a rendőrök a helyszínre vitték a szülőket, hogy rekonstruálhassák az eseményeket. News--Az unokája által meggyilkolt magyar férfi, D. József 700 forintból csinált 1 millióthttp://www.life.hu/news/20190412-az-unokaja-altal-meggyilkolt-magyar-ferfi-700-forintbol-csinalt-1-milliot.htmlA sajószentpéteri D. Józsefet az unokája és annak barátnője gyilkolta meg a gyanú szerint, méghozzá azért, mert a férfi 1 millió forintot nyert szerencsejátékkal. NewsOrigoBelehalt sérüléseibe egy savval leöntött érsekújvári nőhttp://www.life.hu/news/20190412-belehalt-seruleseibe-egy-savval-leontott-ersekujvari-no.htmlBelehalt sérüléseibe az az érsekújvári nő, akit kutyasétáltatás közben leöntöttek savval. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.