Áruházak kukáiból szerzi be az élelmiszert egy család

Forrás: shutterstock.com -
spórolás kuka élelmiszer áruház család gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy amerikai házaspár vallott arról, mennyit spórolnak havonta azzal, hogy guberálnak.

Chelsey és Johnny a húszas éveiben járó házaspár, akik most megosztották történetüket a The Sunnal. Elárulták, hogy áruházak szeméttárolóiból guberálnak. Hogy ez mit jelent pontosan? Elmesélték, hogy éjszakánként, amikor már mindenki aludni tér, elindulnak a közeli áruházakhoz, átvizsgálják a szeméttárolókat, és azokat az élelmiszereket és egyéb árukat, amelyeket még fogyaszthatónak és használhatónak tartanak, hazaviszik magukkal.

A kép illusztráció Forrás: shutterstock.com

A guberálást gyermekük születése után kezdték, állítják, ezzel havonta több mint 40 ezer forintnyi összeget spórolnak meg. Az összegyűjtött élelmiszerekből mindannyian fogyasztanak, még a nyolc hónapos kisfiuk is. Néha a karácsonyi ajándékokat is ebből állítják össze, a különböző piperecikkeket örömmel adják oda a rokonaiknak.

A szülők úgy vélik, Amerikában elképesztő pazarlás folyik és szerintük az embereknek követniük kellene az ő példájukat.

Az autókkal erőszakoskodó pécsi férfi börtönbe kerülhet (18+)http://www.life.hu/news/20190415-az-autokkal-eroszakoskodo-pecsi-ferfi-bortonbe-kerulhet.htmlA kocsikat megrongáló és azokkal szexuális aktust létesítő pécsi férfi sajtóértesülések szerint börtönbe kerülhet. NewsOrigoHamarosan itt az igazi tavasz: 20-23 fokot mérhetünkhttp://www.life.hu/news/20190414-hamarosan-itt-az-igazi-tavasz-2023-fokot-merhetunk-a-jovo-heten-idojaras.htmlMelegszik az idő a következő napokban: a leghidegebb órákban helyenként még mínuszok is lehetnek, míg napközben néhol 20 fok körül alakulnak a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.News--4 milliárd 171 millió forint lesz az ötös lottó főnyereményehttp://www.life.hu/news/20190414-4-milliard-171-millio-forint-lesz-az-otos-lotto-fonyeremenye.htmlAz ötös lottó történetének harmadik legnagyobb nyereményét lehet elvinni jövő héten. News--Nem akart házi feladatot írni egy 5 éves lány, az apja agyonvertehttp://www.life.hu/news/20190412-nem-akart-hazi-feladatot-irni-egy-5-eves-lany-apja-agyonverte.htmlEgy Új-Mexikóban élő édesapa, Brandon Reynolds egyedül nevelte a lányát. Az 5 éves kislány nem akarta elkészíteni a házi feladatát, erre az apa agyonverte őt. NewsOrigoVilágháborús robbanótestet hatástalanítanak április 28-án a Bozsik Stadionnálhttp://www.life.hu/news/20190412-vilaghaborus-robbanotestet-hatastalanitanak-aprilis-28an-a-bozsik-stadionnal.htmlVilágháborús robbanótestet hatástalanítanak április 28-án Kispesten, emiatt lezárják és kiürítik a Bozsik Stadiont és környékét – közölte a XIX. kerületi önkormányzat pénteken az MTI-vel. News--Landolhatott a tragédia előtt az eltűnt maláj géphttp://www.life.hu/news/20190412-landolhatott-a-tragedia-elott-az-eltunt-malaj-gep.htmlAz eltűnt maláj gép rejtélye még sokáig fogja izgatni az embereket: újabb elmélet született arról, mi történhetett a tragédia előtt. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.