Hal gyomrában talált gyűrűvel kérte meg a barátnője kezét Christopher Eggington

Forrás: Shutterstock -
Anglia lánykérés gyűrű hal
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A horgász szerencsésen választotta ki azt a halat, amelyet nem engedett vissza a vízbe: különleges dolog lapult az állat gyomrában. 

Imád horgászni Christopher Eggington, bár a kapásai nagy részét visszaengedi a természetbe. Egy kiránduláson azonban úgy döntött, hogy inkább elfogyasztja kedvesével vacsorára a kifogott példányt. Hazatérvén az ötvenéves férfi barátnője, a 48 éves Sandra Bidgood kezdte el előkészíteni az állatot, de igen meglepő dologra bukkant a hal gyomrában: egy jegygyűrűre.

Különleges dolgot találtak a hal gyomrában – Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

A férfi pedig, ahogy meglátta a gyűrűt, eldöntötte, hogy meg is kéri a barátnője kezét. Egy lélegzetvételnyi gondolkodás után feltette a nagy kérdést, amit már tervezett egy ideje, de egészen eddig nem volt bátorsága, és nem is találta a megfelelő pillanatot. A nő természetesen igent mondott, és nem tartott igényt másik gyűrűre sem, pedig Christopher szeretett volna vásárolni neki – írja a The Sun.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.