Dunai hajóbaleset: 15 hajóval kutatja az eltűnteket a rendőrség

rendőrség Dunai hajóbaleset áldozat hajóbaleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság több mint 200 kilométernyi Duna-szakaszon 15 hajóval kutatja a dunai hajóbaleset során eltűnteket egészen az országhatárig - közölte a kapitányság vezetője pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.

A rendőrök tetemkereső kutyákat is bevetnek: az állatok segítségével eddig három holttestet találtak - mondta el Prohászka Richárd. A kutatás alkalmával modern szonárberendezéseket, keresőlámpákat és éjjellátó készülékeket is bevetnek - tette hozzá. Elmondta, a balesetet követően azonnal megkezdték az eltűntek felkutatását, és mindaddig folytatják a munkát, amíg elő nem kerül a Hableány valamennyi utasa. A kutatás közben együttműködnek a társzervekkel, illetve igénybe veszik a többi között halőrök és más "vízen járó" illetékesek segítségét is, továbbá részt vesznek a nyomozásban - mondta a kapitány.

Kérdésre válaszolva közölte, hogy csütörtökön a Hableány matrózának holttestét találták meg állampolgári jelzés alapján. A személyazonosítás megtörtént. Szintén kérdésre válaszolva cáfolta, hogy tervezik civil lakosság bevonását a kutatásba.

A Hableány sétahajó május 29-én süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sygin szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét embert sikerült kimenteni.





Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.