Kiderült, mennyi hosszú hétvégénk lesz 2020-ban

rendelet 2020 ünnep hosszú hétvége munkaszüneti napok
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Csupán 2 szombati munkanap lesz 2020-ban, négynapos hétvégére a karácsonyon és a húsvéton kívül pedig csak egyszer lesz példa. A Magyar Közlönyben megjelentek a hivatalos dátumok. 

Minden évben a pénzügyminiszter határozza meg a munkaszüneti napok közüli munkarendet – írja a Portfolio.hu. A keddi Magyar Közlönyben már meg is jelentek a 2020-as dátumok.

Az már biztos, hogy augusztus 21. péntek pihenőnap lesz, így ott egy négynapos hétvégére lehet számítani. December 24. csütörtökre esik, amikor szintén nem kell majd dolgozni. Ezeket szombati munkanapokon kell majd ledolgozni augusztus 29-én és december 12-én.

Írjuk be a naptárba a hosszú hétvégéket Forrás: Shutterstock

Természetesen a húsvét jövőre is négynapos lesz április 10. és 13. között. Szokás szerint háromnapos lesz a pünkösd, május 1. és október 23. pedig péntekre esik, így ott is kiváló lehetőség nyílik a pihenésre.

Rossz hír lehet viszont, hogy március 15. és november 1. vasárnapra esik, így ott nem rendelnek el munkaszüneti napot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.