Másodfokú riasztásokat adtak ki zivatarveszély miatt

eső zivatar Országos Meteorológiai Szolgálat jégeső másodfokú riasztás riasztás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Több északkeleti járásra másodfokú riasztásokat adott ki zivatarveszély miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön, kora délután. Az érintett járásokban a következő órákban kialakulhatnak olyan zivatarok, amelyeket károkozó szél, illetve nagyméretű jég kísérhet.

A meteorológiai szolgálat MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint a nap folyamán Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében lehetnek másodfokú riasztások.
Emellett továbbra is figyelmeztetnek a hőség miatt. A fővárosban, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyében másodfokú, a többi megyében elsőfokú a hőség miatt kiadott figyelmeztetés.

Jön az ítéletidő Forrás: Shutterstock

Azt írták: délutántól egy hidegfront hatására elsősorban az északkeleti, keleti megyékben, illetve Nyugat-, Délnyugat-Dunántúlon alakulhatnak ki intenzív zivatarok, amelyek környezetében viharos széllökés, jégeső és lokálisan felhőszakadás előfordulhat. Keleten heves zivatarra is van esély, amelyekhez kisebb területen 90–100 kilométer/óra feletti széllökés, valamint nagyméretű (2 centiméter átmérőnél nagyobb) jég is társulhat.

Az északkeleti tájak kivételével várhatóan 25–27 fok felett alakul a napi középhőmérséklet. A maximumok többnyire 31 és 36 fok között alakulnak. Késő estére 20 és 28 fok közé csökken a hőmérséklet.

Megnyílt a világ első pornóiskolája, sikeres színésznő tartja az órákat (18+)http://www.life.hu/news/20190627-megnyilt-a-vilag-elso-pornoiskolaja-sikeres-szineszno-tartja-az-orakat-18.htmlBizonyára sokan kapják fel a fejüket arra a hirdetésre, ami nemrégiben látott napvilágot a kolumbiai Medellinben. Amaranta Hank pornószínésznő elindította a világ talán első pornókurzusát, ahol a tökéletes jelenet fortélyait és más hasznos dolgokat tanít. NewsOrigoMegszólalt a csernobili búvár: nem érzi magát hősnekhttp://www.life.hu/news/20190627-megszolalt-a-csernobili-buvar-nem-erzi-magat-hosnek.htmlAz HBO sorozatában bemutatott három hős búvár esete nem volt annyira drámai a valóságban, az egyik még ma is életben lévő nyilatkozott a történtekről. News--Csütörtökön zivatarokkal ér véget a kánikulahttp://www.life.hu/news/20190627-csutortokon-zivatarokkal-er-veget-a-kanikula-idojaras.htmlCsütörtökön tetőzik a kánikula, délután zivatarokkal érkezik a hidegfront. NewsOrigoDunai hajóbaleset: menekülni próbált a Hableány kapitánya a katasztrófa előlhttp://www.life.hu/news/20190627-dunai-hajobaleset-menekulni-probalt-a-hableany-kapitanya-a-katasztrofa-elol.htmlAz utolsó pillanatban még menekülni akarhatott a Hableány kapitánya a katasztrófa elől a hullámsírba süllyedt sétahajó hatósági szemléje szerint - írja a csütörtöki Magyar Nemzet nyomán az MTI.NewsOrigoKettétört gerinccel, saját vizeletét fogyasztva élt egy hónapig a medve barlangjában egy férfihttp://www.life.hu/news/20190626-kettetort-gerinccel-sajat-vizeletet-fogyasztva-elt-egy-honapig-a-medve-barlangjaban-egy-ferfi.htmlEgy orosz férfi egy hónapot töltött kettétört gerinccel egy medve barlangjában, amikor rátaláltak és megmentették az életét. NewsOrigoA kórház parkolójában vesztette életét a mindenórás kismama: a babáját sikerült megmentenihttp://www.life.hu/news/20190626-a-korhaz-parkolojaban-vesztette-eletet-a-mindenoras-kismama-babajat-sikerult-megmenteni.htmlEgy brit mindenórás kismama vesztette életét egy kórház parkolójában. Gyermekét az orvosok nagy küzdelem árán megmentették. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.