Elvették a MOM Sportközpontnál elhunyt kislány anyjától a másik két gyermekét

Forrás: Thinkstock -
halál gyámügy MOM Sportközpont tűz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A MOM Sportközpontnál elhunyt kislány édesanyja a másik két gyermekét is elvesztette: elvette tőle a gyámügy. 

A MOM Sportközpont tetején lévő használaton kívüli fabódéban kigyulladt tűzben halt meg egy 8 éves kislány, aki 11 éves testvérével mászott be a kunyhóba. A kisfiú kimenekült, a másik gyermeket a tűzoltók hozták ki, de sajnos már nem lehetett rajta segíteni. A Blikk információi szerint az eset után a gyámhatóság elvette az anyától a 11 éves kisfiút és 13 éves bátyját.

Elvették az anyától a másik két gyermekét – Képünk illusztráció Forrás: Thinkstock

„Egy papírt hagytak a gyerekeim helyett” – csak ennyit mondott az anya. Sajtóértesülések szerint pénteken reggel vitték el a gyerekeket. A családból való kiemelésüket a rendőrség ifjúságvédelmi osztálya kezdeményezte egyrészt azért, mert az anya nem kérte pszichológus segítségét a tragédia után, másrészt az apa is azt állította, nincsenek nála jó helyen a gyerekek. A fiúk néhány percet kaptak, hogy elbúcsúzzanak az anyjuktól, sírva szálltak be az autóba.

Élet nyomaira bukkanhatott a Curiosity marsjáróhttp://www.life.hu/news/20190624-elet-nyomara-bukkanhatott-a-curiosity-marsjaro.htmlÉrdekes jelenségre bukkant a Curiosity marsjáró. A Mars felszínén metán nyomaira bukkantak, ami akár az élet jele is lehet. NewsOrigoA szakmai zsűri kiválasztotta a világ legcsúnyább kutyájáthttp://www.life.hu/news/20190624-a-szakmai-zsuri-kivalasztotta-a-vilag-legcsunyabb-kutyajat.htmlMinden évben megjutalmazzák nemcsak a legszebb, de a legcsúnyább kutyákat is. Idén utóbbi cím birtokosa Scamp a Tramp, azaz Scamp, a csavargó lett. News--Halálos baleset történt Daruszentmiklósonhttp://www.life.hu/news/20190629-halalos-baleset-tortent-daruszentmikloson-szombaton-hajnalban.htmlVillanyoszlopnak ütközött egy autó Daruszentmiklóson, a sofőr meghalt - tette közzé a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szombat hajnalban a police.hu oldalon.NewsOrigoIdőjárás: 30 fok körüli hőmérsékletre számíthatunk hétvégénhttp://www.life.hu/news/20190628-idojaras-30-fok-koruli-homersekletre-szamithatunk-hetvegen.htmlMegkönnyebbülhetünk: a kánikula után hétvégére kicsit felfrissül a levegő. NewsOrigoA dunai hajóbaleset áldozatát találták meg múlt héten Csepelnélhttp://www.life.hu/news/20190628-a-dunai-hajobaleset-aldozatat-talaltak-meg-mult-heten-csepelnel.htmlAzonosították a dunai hajóbaleset újabb áldozatát. News--Veronai buszbaleset: megszüntették a nyomozást a busztársaság ellenhttp://www.life.hu/news/20190628-veronai-buszbaleset-megszuntettek-a-nyomozast-a-busztarsasag-ellen.htmlA busztársaság felelősségét illetően lezárták a nyomozást: nem találtak olyan műszaki hibát a járműnél, amely szerepet játszhatott volna a tragédia bekövetkeztében. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.