Időjárás: forróság után érkezik a hidegfront

Forrás: Shutterstock -
hidegfront időjárás előrejelzés július
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Míg a hét első munkanapján forróság lesz, keddre érkezik a felfrissítő hidegfront.

A Köpönyeg előrejelzése szerint hétfőn sok napsütésre, kevés gomolyfelhőre, igazi nyaralóidőre van kilátás. Országos hőség lesz 30 fok feletti maximumokkal, néhol 35 °C körüli forróság is lehet. A délnyugati szél megélénkül.

Kedden viszont egy hidegfront hatására megerősödik az északnyugati szél, főleg délnyugaton és északkeleten záporok, zivatarok alakulnak ki. Északnyugaton már csak 26, délkeleten még 34 °C körül alakul a hőmérséklet.

Kedden érkezik a hidegfront Forrás: Köpönyeg

Szerda hajnalban még előfordul zápor, zivatar; de napközben már ragyogó napsütés lesz. Élénk marad a légmozgás. 24 és 29 °C közötti értékeket mérhetünk, kissé felfrissül az idő.

Csütörtökön és pénteken napos, gomolyfelhős idő valószínű elszórt záporral, zivatarral. Az északnyugati szél végig élénk lehet. 26-27 °C körül várható a csúcsérték.

A szelfizés ötször annyi halálos áldozatot szed, mint a cápatámadáshttp://www.life.hu/news/20190630-a-szelfizes-otszor-annyi-halalos-aldozatot-szed-mint-a-capatamadas.htmlÖtször annyi halálos áldozatot szed a világon tíz éve elterjedt szelfizés, mint a cápatámadás, és évente egyre többen halnak meg, amikor okostelefonjukkal önmagukról készítenek felvételeket egy indiai kutatás szerint. News--Direkt elvesztett pénztárcákkal tesztelték az emberek becsületességéthttp://www.life.hu/news/20190627-direkt-elvesztett-penztarcakkal-teszteltek-az-emberek-becsuletessaget.htmlEgy kísérlet során azt vizsgálták, hogy a közintézményekben leadott, „elvesztett” pénztárcákat milyen arányban juttatják vissza jogos tulajdonosának. Az eredmény meglepte a kutatókat. News--Édesapja 2004-es Ferrarijával tart bemutatót Mick Schumacherhttp://www.life.hu/news/20190630-edesapja-2004es-ferrarijaval-tart-bemutatot-mick-schumacher-a-julius-vegi-nemet-nagydij-hetvegejen.htmlÉdesapja 2004-es Forma–1-es Ferrariját vezeti majd néhány bemutató kör erejéig a július végi Német Nagydíj hétvégéjén Hockenheimben Mick Schumacher, a legendás hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia. News-- Lepkeszúnyog: a kevésbé ismert élősködő, ami veszélyes az állatokrahttp://www.life.hu/news/20190627-lepkeszunyog-a-kevesbe-ismert-eloskodo-ami-veszelyes-az-allatokra.htmlA kutyára és macskára veszélyes külső élősködők közül leginkább a kullancs, a bolha és a szúnyog ismert széles körben. Azonban más rovarok is veszélyt jelentenek kedvenceinkre, például a lepkeszúnyog. Ez a vérszívó bőrbetegséget okozhat, még jelentősebb azonban a Leishmaniasis veszélye, amit a Leishmania parazitacsalád egyik apró tagja okoz, mely a lepkeszúnyog csípésével kerül a gazdatestbe. A krónikus betegség végzetes is lehet, valamint zoonotikus betegség, tehát emberre is veszélyes. A világ egyes területein a Leishmaniasis komoly egészségügyi probléma. News--Hónalj- és köldökbaktériumból állított elő sajtot egy párhttp://www.life.hu/news/20190624-honalj-es-koldokbakteriumbol-allitott-elo-sajtot-egy-par.htmlBizarr kísérletet végzett Christina Agapakis és Sissel Tolaas. A két művész a hónaljáról, a köldökéről és a lábujjáról vett le baktériumokat, amelyekből sajtot készítettek. News--Egyre kevesebb fiatal használ dezodorthttp://www.life.hu/news/20190627-egyre-kevesebb-fiatal-hasznal-dezodort.htmlTisztálkodással kapcsolatos felmérést készítettek, amelyből az derült ki, hogy a fiatalok nem nagyon használnak izzadásgátlót. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.