Végső búcsút vesznek pénteken a Hableány sétahajó kapitányától és matrózától

Fotó: Polyák Attila - Origo -
Hableány matróz temetés kapitány Dunai hajóbaleset hajós temetés búcsúztatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem szórják a Dunába az elsüllyedt Hableány sétahajó tragikus körülmények között elhunyt kapitányának hamvait. Pénteken hajós temetési szertartással búcsút vesznek L. László kapitánytól és P. János matróztól.

Gyászceremóniát szervez a Panorama Deck hajótársaság a május 29-én elsüllyedt Hableány sétahajó magyar áldozatainak tiszteletére. A Bors cikke szerint akik szeretnék leróni kegyeletüket L. László kapitány és P. János matróz búcsúztatásán, azok a Margit hídról szórhatnak virágszirmot a Dunába.

"Körülbelül délben két hajónak zendülnek fel a kürtjei, amit a folyó fővárosi szakaszán mindenhol hallani lehet majd" – közölte a lappal Tóth Mihály, a Panorama Deck szóvivője. Eddig 12 hajó jelezte, hogy részt venne az eseményen. A kapitány hozzátartozói kérték, hogy a sajtó ne zavarja majd őket a gyászszertartáson.

A Hableány kiemelése Fotó: Polyák Attila - Origo

A lap úgy tudja, hogy a kapitány hamvait nem szórják a Dunába, a szűk család helyezi majd örök nyugalomra.

A cikk szerint az is felmerült, hogy a balesetet okozó Viking Sigyn kapitánya, Jurij C. radírozós tollal vezethette a hajónaplót. "Ez teljes mértékben érthetetlen. Ilyen esetben felmerül a kérdés, vajon hányszor használták a radír részét a tollnak? Egyáltalán hogyan lehetséges ez?" – tette fel a kérdést dr. Gulyás Krisztián ügyvéd. Ő képviseli a Hableány kapitányának hozzátartozóit.

A jövő héten nem lesz kánikulahttp://www.life.hu/news/20190707-a-jovo-heten-nem-lesz-kanikula-idojaras.htmlAz éjszakai hidegfront következtében jó néhány fokot hűlt a levegő, a jövő héten pedig jóval 30 fok alá esik a hőmérséklet. NewsOrigoNyáron megugrik a segélyhívások száma: ezek a leggyakoribb problémákhttp://www.life.hu/news/20190707-nyaron-megugrik-a-segelyhivasok-szama-ezek-a-leggyakoribb-problemak.htmlA nyári nyaralási időszakban megugrik a segélyhívások száma az asszisztenciaszolgáltatóknál, a külföldön nyaralók leggyakrabban tengeri sün okozta sérülés, medúzacsípés miatt szorulnak orvosi ellátásra, Görögországban pedig kiemelkedően sok a bérelt robogóval történt baleset – derül ki a Europ Assistance Magyarország 2018-as adataiból. NewsOrigoImádja az internet népe a tóban úszkáló komondorthttp://www.life.hu/news/20190706-imadja-az-internet-nepe-a-toban-uszkalo-komondort-instagram.htmlHa van videó, amihez nem kellenek szavak, akkor az úszó komondorról feltöltött filmecske azok közé tartozik: nem véletlenül terjed eszméletlen gyorsasággal a közösségi oldalon. Persze szinte mindenki imádja: mi is. Nézzétek! NewsOrigoA klímaváltozással több lesz a szúnyoghttp://www.life.hu/news/20190707-a-klimavaltozassal-tobb-lesz-a-szunyog-betegseget-terjeszt.htmlA klímaváltozással több lesz a szúnyog, a kutatók a lakosság segítségét kérik például az ázsiai tigrisszúnyogokkal kapcsolatos információk gyűjtéséhez – mondta Garamszegi László, az MTA Ökológiai Kutatóközpontjának igazgatója az M1 aktuális csatornán vasárnap. NewsOrigoA saját temetésén tért magához egy férfi: az orvosok halottnak nyilvánítottákhttp://www.life.hu/news/20190706-a-sajat-temetesen-tert-magahoz-a-ferfi-az-orvosok-halottnak-nyilvanitottak.htmlNem mindennapi történetről számol be a Fox News. Az indiai Lucknow-ban a saját temetésén kezdte el mozgatni a végtagjait a 20 éves Mohammad Furqan, amivel a frászt hozta mindenkire. Kiderült, hogy él, holott az orvosok halottnak nyilvánították: most nyomoznak az ügyben, hogyan történhetett meg ilyesmi. NewsOrigoIdőjárás: riasztást adtak ki az ország egész területérehttp://www.life.hu/news/20190707-idojaras-riasztast-adtak-ki-az-orszag-egesz-teruletere.htmlJúlius 7-én országszerte veszélyjelzést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. Heves viharok és széllökések várhatók. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.