Több turista is meghalt a Görögországot sújtó jégesők és szélviharok miatt

Forrás: Shutterstock / Készítette: Aleksandar Todorovic -
haláleset szélvihar Görögország jégeső
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Legalább hat turista életét vesztette csütörtökre virradóra Görögországban a heves jégesők, szélviharok és esőzések miatt – közölte a görög közszolgálati rádió.

A rendőrség szerint a viharok szerdán este vonultak végig az ország északi részén található – turisták körében közkedvelt – Halkidiki-félszigeten. Egy cseh házaspár akkor vesztette életét, amikor lakókocsijukat a heves széllökések magukkal rántották. Egy orosz férfinak és a fiának az életét egy kicsavart fa oltotta ki Potídea városában. Egy román nőt és egy nyolcéves gyereket pedig a vihar következtében leszakadt tetőelemek ütöttek agyon Néa Plagiában egy étteremben.

A Halkidiki-félszigeten ítéletidő tombol Forrás: Shutterstock / Készítette: Aleksandar Todorovic

A tűzoltóság szerint húszan kerültek kórházba az ítéletidő miatt. Egy klinika viszont azt közölte, hogy 60–70 embert is el kellett látniuk, többnyire csonttörések miatt.

„Ez az első eset 25 éves pályafutásom során, hogy ilyet megéltem” – hangsúlyozta Athanasziosz Kalcasz, az egészségügyi intézmény vezetője az OPEN TV műsorában. „Annyira hirtelen és váratlanul történt minden” – tette hozzá.

A Halkidiki-félszigeten jelenleg több tízezer – főleg kelet-európai államokból érkezett – turista üdül.

Túlélte a zuhanást egy férfi, aki a Niagara-vízesésbe esetthttp://www.life.hu/news/20190711-tulelte-a-zuhanast-egy-ferfi-aki-a-niagaravizesesbe-esett.htmlTúlélte a zuhanást egy férfi, aki az amerikai-kanadai határvidéken található Niagara-vízesésbe esett - közölte a kanadai rendőrség szerdán este.News--Bombát hatástalanítanak a Rákospalota–Újpest állomásonhttp://www.life.hu/news/20190711-bombat-hatastalanitanak-a-rakospalotaujpest-allomason.htmlVáltozásokra lehet számítani a vonatközlekedésben, ugyanis éles, II. világháborús bombát találtak a Rákospalota-Újpest állomás vágányfelújítási munkálatai közben. A töltetet csütörtökön hatástalanítják. News--Felszállás után visszafordult és kényszerleszállást hajtott végre egy hurghadai járat Ferihegyenhttp://www.life.hu/news/20190711-felszallas-utan-visszafordult-es-kenyszerleszallast-hajtott-vegre-egy-hurghadai-jarat-ferihegyen.htmlFelszállás után visszafordult és kényszerleszállást hajtott végre a Smartwings hurghadai járata Ferihegyen - közölte a Budapest Airport helyettes szóvivője. News--Brutális pofont kapott egy diáklány egy elefánttólhttp://www.life.hu/news/20190710-brutalis-pofont-kapott-egy-diaklany-egy-elefanttol.htmlEgy pennsylvaniai középiskolai csoport Zambiában kirándult, amikor az első napjuk végén megnéztek egy afrikai elefántot. Ami az után történt, arra senki sem számított. News--Három évig bujkált a családja elől egy indiai férfi: egy videó buktatta lehttp://www.life.hu/news/20190710-harom-evig-bujkalt-csaladja-elol-az-indiai-ferfi-egy-video-buktatta-le.htmlHárom évre eltűnt egy indiai férfi, de egy videó végül felfedte a tartózkodási helyét. NewsOrigo104 kilós sziámi pontyot fogott egy brit férfi, John Harvey http://www.life.hu/news/20190710-104-kilos-sziami-pontyot-fogott-egy-brit-ferfi-john-harvey.htmlEgy brit férfinak akkora sziámi pontyot sikerült fognia, amekkorát még senkinek: egy 104 kilós példány akadt a horgára. News



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.