Botrány tört ki Stohl Andrásék előadása után – Rendőröket kellett hívni egy erőszakos néző miatt

Átrium Film-Színház rendőrség fizikai erőszak Őrült nők ketrece
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Átrium méltán híres előadása, Az Őrült Nők Ketrece 250. jubileumi előadása után rendőröket kellett hívni, a színház egyik dolgozóját ugyanis fizikailag bántalmazta egy néző. 

A Hevér Gábor és Stohl András főszereplésével játszott darab nagy kedvenc a színházlátogatók körében. A 250. jubileumot is megélt színdarab kapcsán ezúttal egy döbbenetes esetről kell beszámolnunk. Az Átrium Facebook-oldalán tette közzé, hogy mi történt a július 11-i előadást követően.

Hevér Gábor és Stohl András a színdarabban Forrás: Facebook/Átrium

Egy néző a tiltás ellenére is fotókat készített az előadás alatt, amiket a színház munkatársának felszólítása ellenére sem volt hajlandó kitörölni. A kérést nemcsak, hogy megtagadta, de fizikai erőszakot is alkalmazott. „Munkatársunkat lökdösni kezdte, földre lökte, a karját kicsavarta, a kezét megtaposta” – olvasható a színház közleményében, amelyből az is kiderül, hogy az intézmény hivatalosan nem, csak az erőszakot elszenvedett dolgozó tehet feljelentést.

„Természetesen kollégánk döntését elfogadjuk, és amennyiben úgy dönt, hogy kerüljön sor eljárásra, a színház biztonsági kameráinak felvételeit – amelyeken az eset látható – a vizsgálat rendelkezésére bocsátjuk, a jogi képviseletet biztosítjuk, és ezúton is köszönjük neki, hogy lelkiismeretesen a színház, illetve az előadás szerzői jogait védte. Döbbenettel állunk az előtt, hogy valaki nem riad vissza a nyílt erőszaktól, a fizikai atrocitástól, ez annak átgondolására késztet bennünket, hogy milyen biztonsági intézkedéseket alkalmazzunk a jövőben. Színházunk semmiféle erőszakos cselekményt nem tolerál, és mindent megtesz a színház és annak munkatársai jogainak védelmében. Ezúton is felhívjuk nézőink figyelmét a színház házirendjének betartására, és köszönjük valamennyi együttműködő nézőnknek, aki tanúskodott az esetről a kiérkező rendőröknek” – írják a közleményben.

25 beteget ölhetett meg egy amerikai orvos: állítja, a szenvedésükön akart enyhítenihttp://www.life.hu/news/20190712-25-beteget-olhetett-meg-egy-amerikai-orvos-allitja-a-szenvedesukon-akart-enyhiteni.htmlBejelentette 23 dolgozójának elbocsátását egy Ohio állambeli, amerikai kórházi hálózat csütörtökön, miután kiderült, hogy a hálózatnál előfordult szakmai hiányosságok messze túlmutatnak annak az intenzív osztályos orvosnak az ügyén, aki ellen a hatóságok vádat emeltek egy sorozatban elkövetet, 25 beteg halálát okozó gyógyszer-túladagolásért.NewsOrigo"Zöldfolyosó" nyitását rendeltek el a turisták számára a csernobili zónábanhttp://www.life.hu/news/20190712-zoldfolyoso-nyitasat-rendeltek-el-a-turistak-szamara-a-csernobili-zonaban.htmlVolodimir Zelenszkij ukrán elnök rendelet adott ki szerdán, amelyben egyebek mellett szerepel egy úgynevezett "zöldfolyosó" létesítése a csernobili övezetben, hogy zavartalanul látogathassák a turisták a területet.News--Meghalt a gyönyörű olasz filmcsillag, Valentina Cortesehttp://www.life.hu/news/20190712-meghalt-a-gyonyoru-olasz-filmcsillag-valentina-cortese.html96 éves korában elhunyt Valentina Cortese olasz filmcsillag. Leghíresebb szerepeivel örökre beírta magát a filmtörténelembe. News--Olvad a Thwaites-gleccser: fél métert emelkedhet a tengerszint világszertehttp://www.life.hu/news/20190711-olvad-a-thwaitesgleccser-fel-metert-emelkedhet-a-tengerszint-vilagszerte.htmlA Florida méretű Thwaites-gleccser nagymértékű olvadásnak indult. Ennek hatása az egész világra kiterjedhet, ugyanis ha nem teszünk valamit, akkor világszerte fél méterrel emelkedhet a tengerszint. News--Dunai hajóbaleset: 300 oldalas kihallgatási jegyzőkönyv készült a tanúvallomásokbólhttp://www.life.hu/news/20190711-dunai-hajobaleset-300-oldalas-kihallgatasi-jegyzokonyv-keszult-a-tanuvallomasokbol.htmlA parton állóktól, a környező kisebb hajók legénységétől és a Viking Sigyn utasaitól is felvették a nyomozók a tanúvallomásokat a Hableány sétahajó kataszrófája után. A vallomások mintegy 300 oldalt tesznek ki, amelyekből most napvilágot látott néhány részlet. News--Túlélte a zuhanást egy férfi, aki a Niagara-vízesésbe esetthttp://www.life.hu/news/20190711-tulelte-a-zuhanast-egy-ferfi-aki-a-niagaravizesesbe-esett.htmlTúlélte a zuhanást egy férfi, aki az amerikai–kanadai határvidéken található Niagara-vízesésbe esett – közölte a kanadai rendőrség szerdán este. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.