A kiotói filmstúdió felgyújtásával gyanúsított férfi szerint „ellopták” egy novelláját

Forrás: MTI/EPA/JIJI PRESS/Jiji -
filmstúdió
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
„Ellopták”, más szerző nevével használták fel a tettes novelláját, és ezért gyújthatta fel azt a kiotói filmstúdiót, amelynek lángoló épületében 33 ember lelte halálát, tíz pedig súlyosan megsérült – írta pénteken a japán sajtó.

A beszámoló szerint a gyanúsított tettének elkövetése közben azt kiabálta, hogy plágium áldozata.
Az NHK nevű helyi televízió szerint a japán rendőrség Aoba Sindzsi néven azonosította a gyújtogatót. A televízió értesülése szerint Aobát 2012-ben három és fél év börtönbüntetésre ítélték bolti rablásért, és mentális zavarok miatt is kezelték. Csiba prefektus rendőrsége egyelőre nem kommentálta a hírt.

Forrás: MTI/EPA/JIJI PRESS/Jiji

Egy nő, aki látta a 41 éves férfi őrizetbe vételét, azt mondta, a gyanúsított „láthatóan elégedetlen és dühödt volt, közben pedig azt kiabálta, plagizálták”. A férfi, mielőtt a filmstúdió bejáratánál szétlocsolt és meggyújtott valamilyen gyúlékony folyadékot, azt kiabálta: „Haljatok meg!”.
A tűz idején az épületben csaknem hetvenen tartózkodtak, ám egy részüknek sikerült kimenekülnie. A lángokat a tűzoltóság néhány óra alatt eloltotta. A legtöbb áldozatra a háromszintes épület legfelső emeletén találtak rá. A 33 halálos áldozat közül tizenkilenc holttestét találták meg a tetőhöz vezető ajtónál, amelyet nem lehetett belülről kinyitni.
Pénteki közlések szerint a stúdióban nem rendszeresítettek hatékony tűzoltókészüléket, de ezt az előírások nem is követelték meg. A tűz és a füst terjedését ráadásul megkönnyítette, hogy a magasabb szintekre szűk csigalépcső vezetett.
Japánban ez az elmúlt két évtized legtöbb halálos áldozattal járó tömeggyilkossága.

Több mint negyven fürdő vesz részt július 26-án a Strandok éjszakájánhttp://www.life.hu/news/20190718-tobb-mint-negyven-furdo-vesz-reszt-julius-26an-strandok-ejszakajan.htmlJúlius 26-án tartják a Strandok éjszakáját, a 10. évét ünneplő rendezvényhez idén több mint 40 fürdő csatlakozott országszerte – mondta el a szentendrei V-8 Uszoda és Szabadidő Központban tartott sajtótájékoztatón Boros László Attila, a Magyar Fürdőszövetség elnöke. News--Édesapja golfütésétől halt meg egy hatéves kislány Utahbanhttp://www.life.hu/news/20190718-edesapja-golfutesetol-halt-meg-egy-hateves-kislany-utah-allamban.htmlVéletlenül eltalálta golflabdájával hatéves lányát egy amerikai férfi, a gyermek belehalt sérüléseibe. A baleset hétfőn történt a Salt Lake Citytől 65 kilométerre délre fekvő Orem egyik golfpályáján, ahol apa és lánya együtt golfozott. A golflabda a nyakánál találta el a kislányt, akit életveszélyes állapotban szállítottak kórházba – közölte a helyi rendőrség illetékese. News--Feltételesen szabadult az olaszliszkai emberölés elsőrendű vádlottjahttp://www.life.hu/news/20190715-feltetelesen-szabadult-az-olaszliszkai-emberoles-elsorendu-vadlott.htmlFeltételesen szabadult a 2006-os olaszliszkai ügy elsőrendű vádlottja, akit 2009-ben ítéltek 17 év szabadságvesztésre emberölés és rongálás bűntette miatt. A férfi hétfőn hajnalban hagyta el a Szegedi Fegyház és Börtönt – tapasztalta a helyszínen a közmédia munkatársa. NewsFotó: Polyák Attila - OrigoNekiment egy villanyoszlopnak egy autó Békéscsabánhttp://www.life.hu/news/20190714-nekiment-egy-oszlopnak-egy-auto-bekescsaban-kozolte-a-katasztrofavedelem.htmlFél pályán halad a forgalom a Berényi úton, mivel villanyoszlopnak hajtott egy autó a Békési úti kereszteződés közelében. NewsOrigoDunai hajóbaleset: egyértelmű helyzetet festenek le a túlélők vallomásaihttp://www.life.hu/news/20190712-dunai-hajobaleset-egyertelmu-helyzetet-festenek-le-a-tulelok-vallomasai.htmlA rendőrség 300 oldalas kihallgatási jegyzőkönyve alapján elmondható, hogy egyértelmű helyzetet festenek le dél-koreai túlélők vallomásai a május végi dunai hajóbaleset pillanatáról. Erről a balesetben meghalt magyar hajóskapitány családjának ügyvédje beszélt pénteken az M1 aktuális csatornán. News--Ismét megdőlt a hidegrekordhttp://www.life.hu/news/20190712-ismet-megdolt-a-hidegrekord-pentek-virradora.htmlPéntekre virradóra ismét megdőlt a hidegrekord – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.