A család úgy véli, öngyilkosságnak álcázhatták Balog Sarolta halálát

dreamstime -
gyilkosság halál öngyilkos öngyilkosság Balog Sarolta nyomozás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
2014-ben hunyt el a 22 éves Balog Sarolta. A hivatalos álláspont szerint öngyilkosságot követett el, ám a családja úgy véli, egy gyilkosságot álcáztak így. Most a Reménytelen Ügyek Harca Jogvédő Egyesülethez fordultak azért, hogy vizsgálják meg újra szerettük halálának körülményeit. 

Évekig külföldön dolgozott a 22 éves Balog Sarolta, de halálának idején, 2014-ben Magyarországon tartózkodott. Édesanyjával és ötéves gyermekével lakott Debrecenben – írja a Bors.

A végzetes napon meglátogatta egyik férfi ismerősét, gyakran találkoztak, ám haza onnan már nem érkezett. "Ígérete szerint pont hétfőn jött volna haza. Még egy taxit is hívott délelőtt, de a házból valaki más ment ki a sofőrhöz, és közölte: Saci nem megy sehova" – emlékezett vissza a Borsnak az elhunyt nő testvére, Mária.

Mária úgy tudja, testvére felhívta egyik német ismerősét, akire apafiguraként tekintett. Arra kérte, küldjön neki pénzt, mert "ezek megölik". A férfi nem vette komolyan a lány félelmeit. Saci ekkor még a fenyegetőző férfi házában volt, aki elhajtott, majd balesetet szenvedett. Amikor visszament a házhoz, Saroltát már felakasztva találta.

Szeretnék, ha újra nyomoznának Balog Sarolta ügyében dreamstime

Az eljárást lezárták, idegenkezűség nem merült fel. A család szerint azonban Sarolta tele volt tervekkel, és ha valóban félt, miért nem menekült el, ha egyedül volt a házban. Megkeresték a Reménytelen Ügyek Harca Jogvédő Egyesületet, hogy segítsenek nekik. Áttanulmányozták az iratokat, és úgy vélik, hogy a fiatal lány nem lehetett öngyilkos.

"A boncolást végző szakértő szerint több horzsolás, zúzódás és tűszúrások nyomai is voltak a testén, ezek keletkezésének idejét azonban nem vizsgálták. Véleményünk szerint könnyen elképzelhető, hogy az áldozat a halála előtti védekezésben szerezte a sérüléseket" – ismertette a lappal Vidák Aladár, az egyesület elnöke. Úgy tudni, nem rögzítettek DNS-mintát a helyszínen, az elhunyt családját sem hallgatták ki. Az áldozat telefonját sem vizsgálták. Az egyesület szeretné elérni, hogy újra nyomozzanak az ügyben.

Joaquín „El Chapo” Guzmant mexikói drogbáró az egyik legdurvább börtönbe kerülhttp://www.life.hu/news/20190723-joaquin-el-chapo-guzmant-mexikoi-drogbaro-az-egyik-legdurvabb-bortonbe-kerul.htmlÉlete végéig börtönbe marad Joaquín „El Chapo" Guzman mexikói drogbáró a coloradói Florence-ben. Úgy tudni, ez a világ egyik legszigorúbb és legembertelenebb börtöne. News--Baleset a Balatonnál: kerékpáros gázol egy vonathttp://www.life.hu/news/20190723-baleset-a-balatonnal-kerekparos-gazol-egy-vonat.htmlKerékpárost gázolt el egy személyvonat Balatonszéplak felső állomásnál - olvasható a Katasztrófavédelem oldalán. News--Megtaláltak egy 1968-ban eltűnt francia tengeralattjáróthttp://www.life.hu/news/20190722-megtalaltak-egy-1968ban-eltunt-francia-tengeralattjarot.htmlEgy kutatócsapat megtalálta az 1968-ban eltűnt Minerve tengeralattjárót - jelentette be a francia védelmi miniszter hétfőn a Twitteren. NewsOrigoÉpp elesett ez a férfi, amikor lekapta a Google utcaképének kamerájahttp://www.life.hu/news/20190722-epp-elesett-ez-a-ferfi-amikor-lekapta-a-google-utcakepenek-kameraja.htmlVan, aki integet, van, aki vicces dolgot akar művelni, amikor meglátja, hogy közeledik a Google kamerás autója, ami az utcaképet rögzíti. Ez a férfi azonban biztosan nem így akarta magát megörökíttetni. News--Időjárás: csütörtökön tetőzik a kánikula Nyugat-Európábanhttp://www.life.hu/news/20190722-idojaras-csutortokon-tetozik-a-kanikula-nyugateuropaban.htmlNyugat-Európában csütörtökön tetőzik a kánikula - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn a Facebook-oldalán. News--Így van most a család, akit Horvátországban tarolt le egy BMW-shttp://www.life.hu/news/20190722-igy-van-most-a-csalad-akit-horvatorszagban-tarolt-le-egy-bmws.htmlJúlius 11-én egy horvátországi autópályán egy fizetőkapunál várakozó magyar család autójába belerohant egy bedrogozott BMW-s. Az apát, az anyát és hétéves fiukat válságos állapotban szállították kórházba. A Ripost kiderítette, hogy vannak most. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.