A szülei tartják el a milliókat kereső ügyvédnőt

Forrás: Shutterstock -
anyagi segítség pénz milliók szülők ügyvéd
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Több mint 2 millió forint üti a markát minden hónapban egy 27 éves, Ausztráliában élő vállalati ügyvédnek, aki még mindig igénybe veszi a szülei anyagi segítségét. Elárulta, hogy miért teszi. 

Huszonhét éves az az Ausztráliában élő ügyvédnő, aki havonta több mint 2 millió forintnak megfelelő összeget keres, mégis a szülei tartják el.

A fiatal nő a párjával él együtt, ám a rezsit, az egészségbiztosítását, sőt még az internetszámláját is a szülei fizetik. Havonta nagyjából 1000 dollárt, azaz majdnem 300 ezer forintot adnak neki. A neve elhallgatását kérő nő azt mondja, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül fogadja el a szülei pénzét – írja a Daily Mail.

Így próbál ugyanis spórolni. A legtöbb pénzét megtakarításba teszi vagy befekteti, eddig 12 ezer dollárt, azaz több mint 35 millió forintot gyűjtött. Igaz, kevesebb mint felét a nagymamájától örökölte.

Szülei tartják el a milliókat kereső nőt (Képünk illusztráció) Forrás: Shutterstock

Zsuzsanna testőrt fogadott, párja másnap le akarta lőnihttp://www.life.hu/news/20190726-zsuzsanna-testort-fogadott-parja-masnap-le-akarta-loni.htmlLövöldözni kezdett egy férfi szerda délután az egyik kecskeméti plázában. A férfi volt párját, Zsuzsannát akarhatta megölni. Már korábban is fenyegette, ezért a nő előző nap testőrt fogadott. Együtt fékezték meg a volt párját. News--Időjárás: zápor, zivatar és kánikula is várható a hétvégénhttp://www.life.hu/news/20190726-idojaras-zapor-zivatar-es-kanikula-is-varhato-a-hetvegen.htmlNehéz eldönteni, hogy strandra induljunk, vagy esőkabátot vegyünk. Íme a hétvége időjárása. News--Életre kelt egy húscafat a tányéron – Bizarr videóhttp://www.life.hu/news/20190725-eletre-kelt-egy-huscafat-a-tanyeron-bizarr-video.htmlEgy bizarr felvétel terjed az interneten: egy húscafat kelt életre a tányéron. NewsOrigoIdőjárás: a hétvégén is marad a kánikula, sokfelé zivatarokkalhttp://www.life.hu/news/20190725-idojaras-a-hetvegen-is-marad-a-kanikula-sokfele-zivatarokkal.htmlA hétvégén is marad a kánikula, de sokfelé zivatarok hoznak kisebb enyhülést. A csapadékos idő ellenére jellemzően 30 fok körül alakulnak a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez. News--Szülői ágyakat kap harminckét kórházhttp://www.life.hu/news/20190725-szuloi-agyakat-kap-harmincket-korhaz.htmlA beteg gyerekükkel kórházban tartózkodó szülőknek szerzett be az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) 379 ágyat, amelyeket 32 intézményben osztanak szét. NewsOrigoKözleményt adott ki a BKK a Városligetben talált bomba miatthttp://www.life.hu/news/20190725-kozlemenyt-adott-ki-a-bkk-a-varosligetben-talalt-bomba-miatt.htmlA Városligetben talált világháborús bomba hatástalanítása miatt több troli és busz is módosított útvonalon közlekedik pénteken délelőtt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.