Vádat emeltek Gyárfás Tamás ellen Fenyő János meggyilkolása ügyében

Fotó: Polyák Attila - Origo -
gyilkosság Fenyő János Gyárfás Tamás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vádat emelt Fenyő János megölése ügyében Gyárfás Tamás ellen felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés miatt a Fővárosi Főügyészség.

Vádat emelt Fenyő János megölése ügyében Gyárfás Tamás ellen felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés miatt a Fővárosi Főügyészség. A főügyészség közleményében azt írta: Gy. Tamás és Fenyő János az 1990-es évek meghatározó jelentőségű médiavállalkozója volt. A vádlott és a sértett között az 1990-es évek közepétől üzleti vita, "hatalmi harc, és ezekből fakadóan erős személyes ellentét alakult ki".

Gyárfás Tamás korábbi tárgyalása Fotó: Polyák Attila - Origo

A vádlott 1997-ben elhatározta, hogy "a játszma végleges lezárása érdekében" megöleti a sértettet, és 1997 szeptemberében megbízott egy, az éjszakai életből közismert személyt, aki 12 millió forintért vállalta Fenyő János megölését, ám miután átvett 6 millió forint előleget, nem teljesítette a megbízást. Gyárfás Tamás ez után bízta meg Fenyő János megölésével "P. Tamást" – Portik Tamást –, akit 1994 óta ismert.

A vád szerint Portik Tamás a megbízást elfogadta, és rávette "J. R.-t" – Jozef Rohácot – Fenyő János megölésére. Jozef Rohác 1998. február 11-én a II. kerületi Margit utcában, a piros lámpánál, a gépkocsijában várakozó Fenyő Jánoshoz lépett, és egy géppisztollyal kivégezte. (A Fenyő-gyilkosság ügyében Jozef Rohácot már jogerősen elítélték.)

A Fővárosi Főügyészség "Gy. Tamás ellen felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre" – áll a közleményben. Portik Tamással kapcsolatban a Fővárosi Főügyészség korábban perújítási indítvány előterjesztésére tett javaslatot a Fellebbviteli Főügyészségnek – írja az MTI.

Kenderesi Tamás kedvese, Szilovics Fanni megszólalt a zaklatási ügybenhttp://www.life.hu/news/20190730-kenderesi-tamas-kedvese-szilovics-fanni-megszolalt-a-zaklatasi-ugyben.htmlKiáll Kenderesi Tamás úszó mellett kézilabdázó kedvese és édesanyja is. A sportoló vasárnapra virradóra keveredett szexuális zaklatási ügybe, Szilovics Fanni most elmondta a véleményét. News--Lakott területre zuhant Pakisztánban egy katonai repülőgép: legalább tizenheten meghaltakhttp://www.life.hu/news/20190730-lakott-teruletre-zuhant-pakisztanban-egy-katonai-repulogep-legalabb-tizenheten-meghaltak.htmlLakott területre zuhant, és legalább négy lakóházat letarolt egy kis katonai repülőgép Pakisztánban: 17 ember meghalt. News--Szökést jelzett a nyomkövető B. Lászlónál, VV Fanni elrablójánálhttp://www.life.hu/news/20190730-szokest-jelzett-a-nyomkoveto-b-laszlonal-vv-fanni-elrablojanal.htmlHázi őrizetben várja a tárgyalást VV Fanni elrablója, B. László. A nyomkövető nemrégiben szökést jelzett, így kiszálltak a rendőrök a házhoz. A férfit a zuhany alatt találták meg. News--Egy bőröndben találták meg az orosz modell holttestéthttp://www.life.hu/news/20190729-egy-borondben-talaltak-meg-az-orosz-modell-holttestet.htmlEgy bőröndben találták meg egy orosz modell meztelen holttestét. NewsThinkstockMegbillent a Balaton víztükrehttp://www.life.hu/news/20190729-megbillent-a-balaton-viztukre.htmlA hatalmas szél miatt megbillent a Balaton víztükre a hétvégén. News--Egy dinoszaurusz hatalmas combcsontját találták meg Franciaországbanhttp://www.life.hu/news/20190729-egy-dinoszaurusz-hatalmas-combcsontjat-talaltak-meg-franciaorszagban.htmlA valaha élt egyik legnagyobb dinoszaurusz csontjára akadtak a kutatók Franciaországban. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.