Elhunyt Bóta Enikő 129-szeres válogatott röplabdázó

Forrás: Shutterstock -
Bóta Enikő röplabda
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hosszan tartó betegség után kedden, 51 éves korában elhunyt Valicsné Bóta Enikő, 129-szeres válogatott röplabdázó. A hírről a klubja, a Pénzügyőr SE honlapja számolt be.

Bóta 1984 és 1995 között volt tagja a magyar válogatottnak, amellyel 1985-ben Európa-bajnoki kilencedik lett. Játékosként hétszer nyert magyar bajnoki címet és Magyar Kupát is, 1988-ban őt választották meg az év legjobb női röplabdázójának. Strandröplabdában háromszor nyert bajnoki aranyérmet, 2017 óta dolgozott a Pénzügyőr utánpótláscsapatainál, illetve strandröplabdapárosaival.

Forrás: Shutterstock

Több ismert rendezőjét is elveszítette a Kyoto Animation japán filmstúdió a július 18-i tűzvészbenhttp://www.life.hu/news/20190802-tobb-ismert-rendezojet-is-elveszitette-a-kyoto-animation-japan-filmstudio-a-julius-18i-tuzveszben.htmlA kiotói rendőrség pénteken az érintett családok beleegyezésével közzétette a 35 halálos áldozat közül tíznek a nevét. A halottak között van a 47 éves Takemoto Jaszuhiro, az animációsfilm-stúdió nagy elismerés övezte vezető rendezője, akinek nevéhez egyebek közt a Lucky Star című animesorozat fűződött. Életét vesztette a tűzben a Free! című sorozat 37 éves animációs rendezője, Nisija Futosi, és meghalt Kigami Josidzsi 61 éves mozdulattervező (animátor) is.News--Továbbra is országszerte első- és másodfokú figyelmeztetések vannak érvénybenhttp://www.life.hu/news/20190728-tovabbra-is-orszagszerte-elso-es-masodfoku-figyelmeztetesek-vannak-ervenyben-idojaras.htmlTovábbra is országszerte első- és másodfokú figyelmeztetések vannak érvényben a felhőszakadás, valamint a zivatar veszélye miatt. News--Hosszú Katinka történelmi sikert aratott 400 méter vegyesenhttp://www.life.hu/news/20190728-hosszu-katinka-tortenelmi-sikert-aratott-400-meter-vegyesen-vizes-vb.htmlHosszú Katinka aranyérmet nyert 400 méter vegyesen a kvangdzsui úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján. News--Autóval közösült egy férfi Pécsett (18+)http://www.life.hu/news/20190727-autoval-kozosult-egy-ferfi-pecsett-fenyes-nappal.htmlA pecsma.hu olvasója lett figyelmes arra, hogy Pécsett a Bocskai utcában egy vélhetően tudatmódosító szerek hatása alatt álló férfi egy autóval szexelt. NewsOrigoElkábítottak és kifosztottak vendégeket egy fővárosi bárbanhttp://www.life.hu/news/20190722-elkabitottak-es-kifosztottak-vendegeket-egy-fovarosi-barban-vademeles-ot-ember-ellen.htmlCsoportosan elkövetett rablás miatt vádat emeltek egy budapesti, belvárosi bár üzletvezetője, egy pultosa és három törzsvendége ellen, akik egymással összejátszva elkábítottak, majd kifosztottak vendégeket – tájékoztatta a főváros főügyész hétfőn az MTI-t. NewsOrigoKözlekedési fennakadásokat is okozott a nagy eső Debrecenbenhttp://www.life.hu/news/20190727-kozlekedesi-fennakadasokat-is-okozott-a-nagy-eso-debrecenben-szombaton.htmlKözlekedési fennakadásokat is okozott a nagy eső szombaton Debrecenben, a városban és a környékén számos épületet és pincét öntött el a lezúduló bő csapadék. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.