A genetikai vizsgálatok igazolták, hogy a múlt héten elrabolt 15 éves román lány maradványait találták meg

Forrás: MTI/EPA/Robert Ghement -
elrabolt román lány DNS
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bizonyossá vált, hogy nincs életben a múlt héten elrabolt, a gyanú szerint nemi erőszak és gyilkosság áldozatául esett 15 éves Alexandra Macesanu, miután az igazságügyi orvostani intézet által végzett DNS-vizsgálat kimutatta, hogy az ő elszenesedett csontjait találták meg a gyanúsított házában. Erről tájékoztatta a közvéleményt a nyomozást irányító szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség szombaton kiadott közleményében.

A vádhatóság péntek este kapta meg a genetikai vizsgálat eredményét, amelyről – törvényes kötelezettségének és a szülők kérésének is megfelelően – először az áldozat családját értesítették. A DNS-vizsgálat kimutatta, hogy a gyanúsított házából összegyűjtött emberi maradványok egyetlen személytől származnak, azonosításukat pedig a szülők genetikai profilja alapján végezték el.

A múlt héten szerdán elrabolt 15 éves Alexandra ügye hatalmas közfelháborodást keltett Romániában, miután kiderült, hogy hiába hívta többször is a 112-es segélyhívószámot, a rendőrök nem hittek neki, kioktatták, a hatóságok nem voltak képesek idejében azonosítani a hívás helyét, és közbelépni, hogy megmentsék az életét.

Forrás: MTI/EPA/Robert Ghement

A gyilkosságot vasárnap beismerte az ügyben gyanúsított, előzetes letartóztatásban lévő 66 éves Gheorghe Dinca, de a holttest – amelyről a gyanúsított azt állította, hogy elégette – nem került elő, így addig nem lehetett biztosra venni, hogy a lány nincs életben, amíg be nem fejeződött a házkutatás során talált elszenesedett csontok és fogak antropológiai, illetve DNS-vizsgálata.

Az ügy miatt előbb a román rendőrség országos és Olt megyei parancsnokát menesztették tisztségéből, hétfőn lemondott a segélyhívót működtető különleges távközlési szolgálat vezetője, kedden pedig a belügyminiszter is. Pénteken az oktatási miniszter is belebukott a botrányba, miután egy érzéketlen, az áldozatot hibáztató megjegyzése miatt a kormányfő leváltotta tisztségéből.
Bár Viorica Dancila miniszterelnök egy dörgedelmes sajtónyilatkozatában „hadat üzent a bűnözésnek”, a román média szerint nem kizárt, hogy a kormány egésze belebukik a botrányba, miként 2015-ben az akkor tisztségben lévő Ponta-kabinet is egy szórakozóhelyen bekövetkezett, több mint 60 emberéletet követelő tűzvész miatt kialakult közfelháborodásra hivatkozva mondott le.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.