Zivatar, felhőszakadás és hőség is várható szerdán

zivatar időjárás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A zivatar, a felhőszakadás és a hőség veszélye miatt is figyelmeztetést adott ki több megyére és a fővárosra szerdára az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint zivatarveszély miatt Budapestre, Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. Emellett a fővárosban, Pest, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében a felhőszakadás miatt is figyelmeztetnek.

Azt írták, szerdára virradó éjszaka a középső, északkeleti területeken további zivatarok alakulhatnak ki, egy-egy helyen lokálisan jelentős mennyiségű csapadék vagy felhőszakadás, illetve szélerősödés, jégeső kíséretében.

Forrás: Shutterstock

Szerdán elsősorban az ország északi részén alakulhatnak ki zivatarok. A délutáni óráktól egy-egy heves zivatar is előfordulhat, 90 kilométer/óra feletti szélrohammal, nagy méretű jéggel. Egy-egy heves zivatarnak az északi határ közelében – egy hidegfronthoz kapcsolódóan – a késő esti órákban is van esélye – tették hozzá.
Kiemelték, hogy tovább erősödik a nappali felmelegedés, a napi középhőmérséklet ma a Dél-Dunántúlon helyenként már 25 fok fölé, szerdán az északkeleti megyék kivételével 25–27 fok közé emelkedik.
Az előrejelzés szerint a legalacsonyabb hőmérséklet 14–20, a legmagasabb hőmérséklet 29–35 fok között alakul.
A hőség miatt Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Tolna, Veszprém és Zala megyére adtak ki szintén elsőfokú figyelmeztetést.

Sokan meghaltak Japánban a nagy meleg miatthttp://www.life.hu/news/20190806-sokan-meghaltak-japanban-nagy-meleg-miatt.htmlÖtvenhét ember halt meg Japánban a hőséggel összefüggő egészségügyi problémák miatt július 29-e óta – közölte kedden a tokiói kormány. NewsOrigoHalálra gázoltak egy kerékpárost Békés megyébenhttp://www.life.hu/news/20190806-halalra-gazoltak-kerekparost-bekes-megyeben.htmlSzemélyautó gázolt halálra egy kerékpárost kedden, kora délután a Kunágotát Magyarbánhegyessel összekötő úton – közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n. NewsOrigoSok napsütés várható a hétenhttp://www.life.hu/news/20190805-sok-napsutes-varhato-a-heten-idojaras.htmlA következő napokban sok lesz a napsütés, a hét első felében legfeljebb északon lehetnek zivatarok. Jellemzően 30 fok körül alakulnak a maximumok a héten - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek. News--Halálos baleset történt Budapesten, az Üllői útonhttp://www.life.hu/news/20190803-halalos-baleset-tortent-budapesten-az-ulloi-uton-szombat-este.htmlEddig tisztázatlan körülmények között egy motoros és egy teherautó ütközött össze 2019. augusztus 3-án 18 óra 15 perc körül Budapest X. kerületében, az Üllői út 112. szám előtt. A balesetben a motoros meghalt. NewsOrigoA genetikai vizsgálatok igazolták, hogy a múlt héten elrabolt 15 éves román lány maradványait találták meghttp://www.life.hu/news/20190803-a-genetikai-vizsgalatok-igazoltak-hogy-a-mult-heten-elrabolt-15-eves-roman-lany-alexandra-macesanu.htmlBizonyossá vált, hogy nincs életben a múlt héten elrabolt, a gyanú szerint nemi erőszak és gyilkosság áldozatául esett 15 éves Alexandra Macesanu, miután az igazságügyi orvostani intézet által végzett DNS-vizsgálat kimutatta, hogy az ő elszenesedett csontjait találták meg a gyanúsított házában. Erről tájékoztatta a közvéleményt a nyomozást irányító szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség szombaton kiadott közleményében. News--Újabb aszteroida suhan el a Föld mellett a jövő hétenhttp://www.life.hu/news/20190803-ujabb-aszteroida-suhan-el-a-fold-mellett-a-jovo-heten-2006-qq23-jelu.htmlA 2006 QQ23 jelű aszteroida, amely várhatóan augusztus 10-én halad el a bolygó mellett, a becslések szerint 570 méter átmérőjű és a Földtől csaknem 8 millió kilométerre található. Lindley Johnson és Kelly Fast NASA-szakértők szerint az ilyen „földközeli objektumoknak” nevezett égitestek, mint az aszteroidák és üstökösök más bolygókkal együtt keringenek a Nap körül. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.