Halálos baleset miatt lezárták a 82-es főutat Gyulafirátótnál

Forrás: Shutterstock -
Gyulafirátót útlezárás halálos baleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Halálos baleset miatt lezárták a 82-es főutat Gyulafirátót és Eplény között vasárnap délután.

Súlyos autóbaleset történt vasárnap délután a 82-es főúton Gyulafirátót és Eplény között. A történtek miatt az érintett útszakaszt lezárták - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője. Kucsera Katalin elmondta: a 82-es főút 11. kilométerénél, Gyulafirátót és Eplény között egy személyautó villanyoszlopnak ütközött. Az autó utasai közül egy ember a helyszínen meghalt, egyet pedig súlyos sérülésekkel vittek kórházba a mentők.

Egy ember meghalt, egyet pedig kórházba szállítottak - Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock


A szóvivő hozzátette: a helyszíni szemle idejére a rendőrség teljes szélességében lezárta a 82-es főutat, a forgalom elterelése egyelőre nem lehetséges - írja az MTI.

Négyezer embert kellett kitelepíteni Gran Canarián az erdőtűz miatthttp://www.life.hu/news/20190818-negyezer-embert-kellett-kitelepiteni-gran-canarian-az-erdotuz-miatt.htmlMintegy négyezer embert kellett kitelepíteni a Kanári-szigetekhez tartozó Gran Canarián az egy napja tomboló erdőtűz miatt NewsOrigoKihúzták az ötös lottó nyerőszámait: ímehttp://www.life.hu/news/20190817-kihuztak-az-otos-lotto-nyeroszamait-ime.htmlEzen a héten is kihúzták az ötös lottó nyerőszámait, 770 millió forintot vihet haza az, akinek sikerült őket eltalálnia. News--Az amerikai pár megjátszotta gyermekük születését és haláláthttp://www.life.hu/news/20190817-az-amerikai-par-eljatszotta-gyermekuk-szuleteset-es-halalat.htmlAz amerikai pár megjátszotta gyermekük születését és halálát, hogy becsapják a családjukat és pénzt csikarjanak ki tőlük. News--Török Zsolt aradi hegymászót a Fogarasi-havasok egyik szakadékában találták meg holtanhttp://www.life.hu/news/20190817-torok-zsolt-aradi-hegymaszot-a-fogarasi-havasok-egyik-szakadekaban-talaltak-meg-holtan.htmlHoltan találták szombaton a Fogarasi havasok egyik szakadékában Török Zsolt aradi hegymászót. News--Elhunyt Felice Gimondi kerékpároshttp://www.life.hu/news/20190817-elhunyt-felice-gimondi-kerekparos.htmlVilágklasszis kerékpáros távozott az élők sorából: Felice Gimondi 76 évesen hunyt el. NewsOrigoTűz pusztított egy odesszai szállodában: többen meghaltakhttp://www.life.hu/news/20190817-tuz-pusztitott-egy-odesszai-szallodaban-tobben-meghaltak.htmlNyolc ember meghalt, tíz megsérült szombaton, amikor tűz ütött ki egy szállodában az ukrajnai Odesszában. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.