Négyezer embert kellett kitelepíteni Gran Canarián az erdőtűz miatt

Forrás: Shutterstock -
Gran Canaria erdőtűz kitelepítés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mintegy négyezer embert kellett kitelepíteni a Kanári-szigetekhez tartozó Gran Canarián az egy napja tomboló erdőtűz miatt

Egy napja tombol az erdőtűz a Kanári-szigetekhez tartozó Gran Canarián, ami miatt mintegy négyezer embert kellett kitelepíteni. Az elnök környezetvédelmi katasztrófának nevezte a szombat délután keletkezett és rendkívül gyorsan terjedő erdőtüzet, amely a becslések szerint már 1500-1700 hektárnyi területet pusztított el a sziget középső, hegyvidéki részén Valleseco térségében.

Négyezer embert kellett kitelepíteni - Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

Mint mondta, a mostani tűzeset "sokkal súlyosabb", mint amellyel a múlt hétvégén kellett szembenézniük, ezért segítséget kért a spanyol központi kormánytól az oltási munkálatokhoz. A délután folyamán két további tűzoltó repülőgép érkezik Sevillából - tette hozzá.

A spanyol közszolgálati televízió helyszíni beszámolója szerint mintegy 250-en, köztük a katonaság speciális tűzoltó egységének tagjai igyekeznek megfékezni a lángokat a földön, a levegőből pedig összesen 11 helikopterrel és repülőgéppel oltanak.

A munkát nehezítik a terepviszonyok: a 32 Celsius-fokos hőmérséklet, a 24 fokos páratartalom, valamint az óránként 45 kilométeres sebességű szél.


A lángok a sziget egyik természeti ékességének számító Tamadaba fenyőerdőt is veszélyeztetik.
A tűz miatt hat autóutat kellett lezárni.
Gran Canarián 2007-ben jegyezték fel a sziget történetének legsúlyosabb erdőtüzét, akkor több mint 3500 hektárnyi zöldterület pusztult el. A spanyol agrártárca adatai szerint a dél-európai országban idén augusztus 4-ig összesen több mint 56 ezer hektárnyi terület égett ki összesen mintegy nyolcezer különböző tűzesetben, ami négyszer nagyobb területet jelent, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A szakemberek szerint ennek magyarázata, hogy az idei esztendő jóval szárazabb a tavalyinál - írja az MTI.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.