Hatalmas fordulat VV Fanni ügyében: hamarosan vádat emelnek B. László ellen

B. László vádemelés VV Fanni
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hamarosan vádat emelnek B. László ellen, akit Novozánszki Fanni megölésével gyanúsítanak.

Néhány héten belül megtörténhet a vádemelés B. László ellen, akinek a gyanú szerint köze van VV Fanni eltűnéséhez. Az ehhez szükséges iratok már az ügyészségen vannak – írja a Ripost.

B. László korábban azt mondta, tudja, hogy hibázott, és nem jó embernek adta át akkor este Fannit, mert nem orvoshoz vitték. Nagyon bántaná, ha kiderülne, hogy valami rossz dolog történt vele. A tárgyaláson szeretne bocsánatot kérni a lány családjától és saját szeretteitől is. „Hülyeség volt egy ájult nőt elvinnem, és vállalom a következményeket. De ennyit tettem, nem többet” – tette hozzá.

Az előzetesben lévő B. László, akit VV Fanni meggyilkolásával gyanúsítanak Forrás: Origo



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.