Mozgássérült koldust raboltak ki Egerben

Forrás: Thinkstock -
Eger koldus mozgássérült rablás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mozgássérült koldust rabolt ki fényes nappal két visszaeső bűnöző Eger belvárosában, az aprópénzét is elvették - közölte a Heves Megyei Főügyészség vezetője pénteken az MTI-vel.

Szalóki Zoltán megyei főügyész tájékoztatása szerint az elkövetőket letartóztatták. Az Egri Járási Ügyészség rablás bűntettével vádolja a két férfit, akikkel szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.

Képünk illusztráció Forrás: Thinkstock

A két 40 év körüli férfi pénze átadására kényszerített egy kéregetőt Egerben. Egyikük idén szabadult erőszakos bűncselekmények elkövetése miatt ötéves fegyházbüntetéséből, míg társa korábban négy évnél hosszabb időt töltött börtönben zsarolás kísérlete miatt - tette hozzá. A vádirat alapján május 30-án a mozgássérült, évek óta hajlaktalan sértett a Dobó tér közelében, tolószéke mellett, a földön ülve koldult, amikor az arra járó két vádlott egyike pénzt követelt tőle. Miután a sértett vonakodott eleget tenni a felszólításnak, a másik férfi megfenyegette, hogy embereket küld rá, akik meg fogják verni. Ezek után a hajléktalan átadta a pénzét támadóinak. Ők azonban nem elégedtek meg ennyivel, többet követeltek, mikor pedig nem kapták meg, egyikük a koldus tálkájában összegyűlt aprópénzt is elvette. A vádlottak ezek után sem távoztak, hanem tovább zaklatták áldozatukat, aminek csak a járókelők által értesített rendőrök kiérkezése vetett véget - olvasható a főügyész közleményében.






Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.