Nem tudta elfogadni a kisfia halálát: 25 évig élt együtt a múmiával Arányi Lajos patológus

Forrás: Shutterstock -
patológus múmia Arányi Lajos
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
25 évig élt együtt a fia múmiájával Arányi Lajos patológus.

Bizarr történetről számolt be a Bors. A 19. században élt patológus, Arányi Lajos odáig volt harmadik, legkisebb gyermekéért. A kis Zolikát azonban egyéves korában baleset érte, lesett az asztalról, beütötte a fejét, és olyan sérüléseket szenvedett, hogy öt év múlva belehalt.

A férfi képtelen volt elfogadni gyermeke halálát. Kidolgozott egy saját balzsamozási technikát, és ezt alkalmazta a kisfiú holttestén. A gyermek múmiája 1862 óta egyben van.

A kép csak illusztráció Forrás: Shutterstock

Arányi Lajos 25 éven keresztül élt együtt a fia tetemével, amelyet gyakran fel is öltöztetett, és beszélt hozzá.

A balzsamozás során a kisfiú agyát eltávolította, és vitte magával különböző előadásokra. A szerv végül elveszett a világháborúk idején.

Azóta a Semmelweis Múzeum őrzi a gyermek múmiáját egy üvegkoporsóban.

Ördög Nóra soha nem volt féltékeny amiatt, hogy férje meztelen nőket fotózhttp://www.life.hu/sztarok/20190830-ordog-nora-soha-nem-volt-feltekeny-amiatt-hogy-ferje-meztelen-noket-fotoz.htmlHázasságáról vallott Ördög Nóra: elárulta, nem zavarja, hogy férje munkája során meztelen nőket fotóz. TV + SztárokOrigoFodrászával posztolt összebújós fotót Palvin Barbihttp://www.life.hu/sztarok/20190830-fodraszaval-posztolt-osszebujos-fotot-palvin-barbi.htmlPalvin Barbiról olyan friss fotók készültek, amelyen nem a párját ölelgeti, hanem egy másik férfit. TV + Sztárok--Szülei és bátyja kísérik el Sarolta hercegnőt első iskolai napjárahttp://www.life.hu/sztarok/20190830-szulei-es-batyja-kiserik-el-sarolta-hercegnot-elso-iskola-napjara.htmlJövő héten elkezdi az iskolát Vilmos herceg és Katalin hercegné kislánya, Sarolta hercegnő. TV + SztárokOrigoMedencében szexizett Köllő Babett – Fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20190830-medenceben-szexizett-kollo-babett.htmlElakadt a rajongók szava Köllő Babett friss fotójától. TV + Sztárok--Ezt gondolja az úszók kapitánya Shane Tusuprólhttp://www.life.hu/sztarok/20190830-ezt-gondolja-az-uszok-kapitanya-shane-tusuprol.htmlSós Csaba szerint Shane Tusupnak csupán Hosszú Katinka kiteljesedésében volt szerepe. TV + Sztárok--Szabó-Thomka Hanna megmutatta szerelmét – Fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20190829-szabothomka-hanna-megmutatta-szerelmet-foto.htmlAz Exatlon Hungary Kihívó csapatának sztárja, Szabó-Thomka Hanna megmutatta szerelmét. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.