Tűzoltók mentették ki a vatikáni liftben ragadt Ferenc pápát

Forrás: AFP/Andrei Pungovschi -
tűzoltó Ferenc pápa mentés lift
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Huszonöt percig tartott, amíg a tűzoltóknak sikerült kiszabadítani Ferenc pápát az egyik liftből, amelyik beragadt - mondta el maga az egyházfő vasárnap a Szent Péter téren.

Ferenc pápa elnézést kért az őt váró hívőktől, hogy késve, pár perccel 12 óra után érkezett meg az apostoli paloták térre néző ablakába, ahonnan pontban délben szokta elmondani vasárnapi beszédét.
A pápa elmesélte, hogy azért késett, mivel beragadt az egyik vatikáni liftbe. Huszonöt percig tartott, amíg sikerült elhagynia a felvonót. A beszámoló szerint a lift áramkimaradás miatt állt le hirtelen, pont amikor Ferenc pápa a liftben tartózkodott. Az egyházfő köszönetet mondott a tűzoltóknak, akik kisegítették őt a liftből.

Ferenc pápa beszorult egy liftbe Forrás: AFP/Andrei Pungovschi

Ferenc pápa a vatikáni Szent Márta-házban lakik, de több imádságot és beszédet az úgynevezett pápai lakosztály Szent Péter térre néző ablakából mond el a téren tartózkodóknak. Az apostoli paloták utolsó emeletén található lakosztályba lift viszi fel a pápát, ez a felvonó állt le.

Kormos Anett: "A közösségi média mára a legagresszívebb tömegmanipulációs fegyverré vált"http://www.life.hu/news/20190901-kormos-anett-a-kozossegi-media-mara-a-legagresszivebb-tomegmanipulacios-fegyverre-valt.htmlKormos Anett a Facebookon ír a közösség médiával kapcsolatban felmerül aggályairól. Úgy véli, a meggyőződés helyét a "trendiség" és a tömegmanipuláció és a tömegnek való megfelelés vette át. News--Öntudatán kívül levő nőbeteg nemi szervével játszott az ápolóhttp://www.life.hu/news/20190901-nobeteg-nemi-szervevel-jatszott-az-apolo.htmlAz 58 éves William Kennedy külső helyszínen vizsgált meg egy nőbeteget. Ki tudja, milyen megfontolásból a páciens vaginájához nyúlt, és a nagyajkak mozgatásával játszott hasbeszélőset. Olcsón megúszta. News--Kétrészes videót készített életéről egy budapesti villamosvezetőhttp://www.life.hu/news/20190901-ketreszes-videot-keszitett-eleterol-egy-budapesti-villamosvezeto-viktor.htmlViktor, egy budapesti villamosvezető két részben mutatja be munkája során "elszenvedett" megpróbáltatásait. Videóival felhívja a figyelmet arra, nézzünk mindig körül, mielőtt a villamossinekre lépünk. NewsOrigoÖsszedőlt a színpad egy koncerten a németországi Essenben, többen megsérültekhttp://www.life.hu/news/20190901-osszedolt-a-szinpad-egy-koncerten-a-nemetorszagi-essenben-tobben-megserultek.htmlA rendkívüli szeles és esős időjárás miatt összedőlt a színpad egy része a Casper és Marteria rapegyüttes szabadtéri koncertjén szombaton a németországi Essenben, mintegy harmincan megsérültek, ketten súlyosan - közölte a helyi tűzoltóság. News--Halálra gázolták L. L. Junior kisfiát Zuglóbanhttp://www.life.hu/news/20190831-halalra-gazoltak-junior-kisfiat-zugloban-szombaton.htmlAhogy megírtuk, halálra gázoltak egy kisgyereket Zuglóban. A Blikk megtudta, L. L. Junior kisfiát ütötték el. A baleset a Vezér utca és a Füredi utca kereszteződésénél történt, úgy tudjuk, a hároméves Dávidka kiszaladt az autó elé. News--Csaknem 10 fokkal melegebb van az ilyenkor szokásosnálhttp://www.life.hu/news/20190831-csaknem-10-fokkal-melegebb-van-az-ilyenkor-szokasosnal-idojaras.htmlCsaknem 10 Celsius-fokkal melegebb van az ilyenkor szokásosnál - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton, a meteorológiai nyár utolsó napján a Facebook-oldalán. Vasárnap akár 36 fok is lehet. News--




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.