Így hajtott a forgalommal szemben az anya az M5-ösön - Videó

autópálya M5 videó baleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Ripost tett közzé egy felvételt arról, ahogy az M5-ösön frontálisan ütköző édesanya hosszú perceken keresztül hajt a forgalommal szemben.

Egy autós vette videóra, ahogy hosszú perceken keresztül autózik a forgalommal szemben a fiatal édesanya. A felvételt készítő nő és férje szabályosan közlekedett az ellentétes irányba. A videó azelőtt ér véget, hogy az anyuka frontálisan üzközött volna egy másik járművel. A videót a készítői a rendőrségnek is átadták. A nő 13 autó mellett haladt el, volt, aki rá is villogott. A felvétel késztői maguk is próbáltak jelezni neki, hogy rossz irányba halad.

"Szeged felé tartottunk az autópályán, amikor a legnagyobb meglepetésünkre a soroksári Auchannál feljött egy kocsi, mely egy irányban haladt velünk, ám a szemközti sávban. Először a visszapillantó tükörből vettük észre, majd lassítottunk, és kétségbeesetten próbáltuk figyelmeztetni a vezetőt. De nehéz bármit is tenni a sötétben, ha száguldasz az autópályán úgy, hogy egy szalagkorlát van közöttetek... A férjem vezetett, én hívtam a rendőröket. A történteket a telefonommal videóra is vettem" - mondta a szemtanú a lapnak.

A tregédiában a forgalommal szemben közelekdő édesanya és gyermeke is meghalt. A másik autóban utazó négy személy közül hárman megsérültek, egyikük pedig életét vesztette.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.