Tíz kilométer átmérőjű lehetett az aszteroida, ami kipusztította a dinoszauruszokat

Forrás: MGA / Science Photo Library -
aszteroida pusztítás dinoszaurusz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tíz kilométer átmérőjű lehetett az az aszteroida, amely 66 millió évvel ezelőtt kipusztította a dinoszauruszokat.

Juhász Árpád geológus elmondta, hogy tíz kilométer átmérőjű lehetett az aszteroida, ami kipusztította a dinoszauruszokat. A szakembert egy új kutátassal kapcsolatban kérdezték az M1-en, ami szerint negyed órán belül végezhetett a dinoszauruszokkal a Földbe csapódott aszteroida.

Juhász Árpád kifejtette: a földréteg egy bizonyos részén a kozmikus eredetű iridium felhalmozódása jelzi, hogy

a kihalás hirtelen esemény volt.

Ugyanis a radioaktív kormeghatározással is megállapítható "határvonal" előtt nagy számban megtalálhatóak dinoszaurusz-maradványok lelőhelyei, utána azonban már nem. Juhász Árpád közölte, hogy a Yucatán-felsziget közelében, a tengervíz alatt található kráterből következtetve a becsapódott aszteroida 10 kilométer átmérőjű lehetett.

Tíz kilométer átmérőjű aszteroida pusztíthatta ki a dinoszauruszokat Forrás: MGA / Science Photo Library

Egy ekkora tömegű égitest becsapódása hatalmas, az egész bolygót megrengető robbanást okoz; a felszabaduló porrészecskék, gázok, gőzök, tüzeket okoznak, erdőrengetegeket képesek "pillanatok alatt" felgyújtani.

A becsapódás a robbanás hatókörében lévő összes nagyobb testű állatot is "kivégezte"

- tette hozzá. A tudós felidézte: a geológiában régóta tudott, hogy a szóban forgó kihalási időszakban az élőlények mintegy kétharmada eltűnt a Földről. Az, hogy ezt egy ekkora méretű aszteroida okozta, csak később fedezték fel - ismertette.

Juhász Árpád szólt arról is, hogy a becsapódás után a légkörbe jutott por és törmelék miatt teljes sötétségbe boruló Földön a napfény nem érte el az óceánok, tengerek felszínét. Ezért a tengeri tápláléklánc alapját képző fitoplanktonok nem tudtak fotoszintetizálni, így a mély vizekből is eltűntek addig uralkodó és rendkívül gyakori állatok - írja az MTI.

Feljelentette szomszédait egy vegán nőhttp://www.life.hu/news/20190912-feljelentette-szomszedait-egy-vegan-no.htmlBeperelte egyik grillező szomszédját egy vegán nő, ugyanis megérezte a hús illatát. NewsOrigoÖngyilkos lett a depressziósokat mentő lelkész, Jarrid Wilsonhttp://www.life.hu/news/20190912-ongyilkos-lett-a-depressziosokat-mento-lelkesz-jarrid-wilson.htmlA 30 éves amerikai lelkész, Jarrid Wilson eldobta magától az életét. Feleségével együtt évek óta próbáltak a depressziós embereken segíteni. NewsThinkstockIdőjárás: ilyen idő várható hétvégérehttp://www.life.hu/news/20190912-idojaras-ilyen-ido-varhato-hetvegere.htmlCsütörtökön elvétve kialakulhat zápor, de ettől eltekintve kellemes időnk lesz, pénteken pedig nem kell esőre számítanunk. Hétvégén is csak néhol számíthatunk csapadékra. News--Halálos autóbaleset történt Ásotthalomnálhttp://www.life.hu/news/20190912-halalos-autobaleset-tortent-asotthalomnal-csutortok-hajnal.htmlHalálos autóbaleset történt az 55-ös főúton Ásotthalom közelében csütörtök hajnalban - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. NewsThinkstockAz egyik legnagyobb valaha volt repülő állatot fedezték fel Kanadábanhttp://www.life.hu/news/20190911-az-egyik-legnagyobb-valaha-volt-repulo-allatot-fedeztek-fel-kanadaban.htmlAz egyik valaha volt legnagyobb, 10 méter szárnyfesztávolságú és 250 kilogrammos repülő hüllőt fedezték fel Kanadában. News--Húsz évente előforduló égi jelenséget figyelhetünk meg péntek éjjelhttp://www.life.hu/news/20190911-husz-evente-elofordulo-egi-jelenseget-figyelhetunk-meg-pentek-ejjel.htmlSzeptember 13-án, pénteken különleges holdállást figyelhetünk meg, ami körülbelül 20 évente ismétlődik.News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.