Tehervonat gázolt el egy fiatal nőt Zuglóban: válságos állapotban van

gázolás tehervonat Zugló
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tehervonat gázolt el csütörtökön egy nőt Zuglóban. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

Csütörtökön gázolt el egy tehervonat egy fiatal nőt Zuglóban. A vasúttársaság kiemelte, hogy a baleset az állomáson folyó peronfelújítás kordonnal elkerített munkaterületén kívül, a már elkészült, az utasforgalom számára átadott részen következett be. A munkák miatt azon a szakaszon 80 kilométer/órás sebesség helyett csak 40 kilométer/órával mehetnek a vonatok. Az eddigi vizsgálatok szerint a tehervonat betartotta a korlátozást - emelték ki.

Válságos állapotban vann az elgázolt nő - Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

A peronon a baleset időpontjában néhány utas várakozott csupán, a hangosbemondón a vonat érkezése előtt három-öt perccel többször elhangzott, hogy a megállóhelyen hamarosan vonat halad át - írja az MTI. Flóris István, Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet főigazgató-helyettese közleményében azt írta: csütörtökön

14 óra 40 perckor vittek be a mentők egy fiatal nőt súlyos, életveszélyes koponya-, mellkas-, hasüregi és végtagsérülésekkel a traumatológiai intézetbe.

Állapotát átmenetileg sikerült stabilizálni, csütörtökön életmentő műtéti beavatkozásokat végeztek el rajta. A sérültet az intenzív osztályon kezelik, állapota továbbra is válságos - közölte.

Szekszárdi gyerekgyilkosság: elkezdődött az ügy tárgyalásahttp://www.life.hu/news/20190913-szekszardi-gyerekgyilkossag-elkezdodott-az-ugy-targyalasa.htmlZárt előkészítő üléssel pénteken elkezdődött a hatéves unokahúgát megölő szekszárdi férfi ügyének tárgyalása a Szekszárdi Törvényszéken.NewsFotó: Szabó Gábor - OrigoTíztagú drogbandát kapcsoltak le a rendőrökhttp://www.life.hu/news/20190913-tiztagu-drogbandat-kapcsoltak-le-a-rendorok.htmlTíz helyszínen egyszerre csapott le kedden százhatvannyolc rendőr egy tíztagú drogkereskedő bűnszervezetre. NewsOrigoEladta a gyermekeit egy kínai nő, hogy új mobiltelefont mehessen magánakhttp://www.life.hu/news/20190912-eladta-a-gyermekeit-egy-kinai-no-hogy-uj-mobiltelefont-mehessen-maganak.htmlEgy kínai nő eladta az újszülött ikreit, hogy kifizesse tartozásai és telefont vásároljon magának. NewsOrigoFolyóba dobta egyéves gyermekét egy angliai férfihttp://www.life.hu/news/20190912-folyoba-dobta-egyeves-gyermeket.htmlAz angliai apa vélhetően a folyóba dobta egyéves kisfiát: a gyermek életét nem tudták megmenteni. NewsThinkstockTíz kilométer átmérőjű lehetett az aszteroida, ami kipusztította a dinoszauruszokathttp://www.life.hu/news/20190912-tiz-kilometer-atmeroju-lehetett-az-aszteroida-ami-kipusztitotta-a-dinoszauruszokat.htmlTíz kilométer átmérőjű lehetett az az aszteroida, amely 66 millió évvel ezelőtt kipusztította a dinoszauruszokat. NewsOrigoVilágbajnok lett Korok Fatima: 81 métert merült szabadtüdővel http://www.life.hu/news/20190912-vilagbajnok-lett-korok-fatima-81-metert-merult-szabadtudovel.htmlVilágbajnoki aranyérmet szerzett Korok Fatima a szabadtüdős mélymerülő világbajnokságon Franciaországban. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.